A nagyegyházi Sajtmustrán ettem valami hasonlót, az káposztalevélbe volt töltve három féle gabonával, kisebb húsos csalással ízesítve. Azóta kívánok valami hasonlót és ez valami nagyon finomra sikeredett. Kelkáposztát meg nem eszem, ezért savanyú káposztából készült.
Párom megkérdezte mit főzök ma? mondtam semmi olyat amit te megeszel, íme:
Hozzávalók eredeti recepthez:
1db hagyma
1 ek pirospaprika
50 dkg kelkáposzta
10 dkg hajdina
10 dkg fehér rizs
2 dl tejföl
1 gerezd fokhagyma
1,5 dl olaj
2 dl paradicsomlé
só
Ahogy nekem sikerült elkészíteni:
a hagymát apró kockára vágjuk, (kukorica)olajon megpirítjuk. Hozzá adjuk a pirospaprikát, paradicsomlevet, hajdinát és készre főzzük.
A barna rizst megfőzzük és belekeverjük a paradicsomos hajdinába. Belereszeljük a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk.
Közben a savanyú káposztát átmostam (minek a fele vitaminsaláta volt), olajon, pirospaprikával és vízzel félig megfőztem.
Egy jénai aljára raktam a káposzta felét, rá a tölteléket, erre a maradék káposztát. Tetejére tejfölt rakta.
Sütőben 180 fokon megsütöttem.