Bodza minden mennyiségben. Szörpnek, üdítő italnak, palacsintatésztában, lekvárnak és még amit ki nem próbáltam.Ezt az oldalt azért készítem, hogy rendszerezzem régi és új receptjeimet, és leírjam tapasztalataimat. Mivel kedvenc ételeim elkészítését is el tudom felejteni, gondoltam, leírom és ha másnak is tetszik kipróbálhatja. Nem csak bodzás receptek lesznek, hanem mindaz amit szeretek-szeretünk.Anitának! Szeretném, hogy idővel, szívesen használd receptjeimet és tapasztalataimat.Ami a legfontosabb: az étel akkor lesz finom, ha szeretetből főzzük!!! 2013. június 25.
2014. május 29., csütörtök
2014. május 24., szombat
Egészség Nap
Megint egy egyesületi bejegyzés, és megint nagyon jól éreztem magam. Amit megelőzött egy meglepi és az hogy nem lettem elfelejtve, és ettől nyugodtan kezdődött a hétvége.
Ami Anita számára rosszul kezdődött, mert áramszünet miatt elmaradt a néptánc óra. De kárpótolta az egészség nap. Légvárban ugrálhatott egész nap.
Én meg tegnap este kovászt készítettem, és reggel kenyeret gyúrtam, hogy azt a kemencébe rakva kisüssem.
Utánam következett az ebéd, pipicombok zöldségkörettel(hagyma, répa, cukkini, padlizsán) ez is kemencében sütve.
Közben szinkronban a biciklisekkel főztünk, elvileg VV aerobikos tartott volna órát nekünk, kaptunk 10 perc bemelegítést a bicósokkal. Mivel kevesen voltunk a beígért óra elmaradt. Nos, ha nem vagyok elszállva egy embernek is órát tartok, voltam már ilyenen is. Lapozzunk is tovább.
Közben Anita nyomdázhatott. Volt vércukor és vérnyomás mérés(jut eszembe véradás lesz Bicskén, mennék ha összeszednének), maszi. Közben jókat beszélgettünk.
Ebéd után pedig ügyességi verseny volt, amit nem is tudtam hogy verseny. Ez a legvégén derült ki.
Így is Anita csapata lett a második. Persze ha tudom, én is beállok és nem hagyom hogy Anita az utolsó fél órában az ölembe pihengessen. Szép kis oklevelet kapott. A jutalom alma és müzlit volt.
Persze a rajzversenyben mindenki nyert, itt is alma és müzli járt mindenkinek.
Délután lett volna még egy programunk, szomszédban keresztelő volt. De mondtam mivel beteg vagyok, zárt térben, nem nagyon szeretnék megfertőzni egy templomnyi embert, nem igazán mennék el. Így miután elmentek a vendégek, mentünk át egy kis ajándékkal. Sütiztünk, beszélgettünk kicsit, pálinkáztam ééén, tuti beteg vagyok.
Így telt el egy egyesületi egészségnap, megint jó hangulatba, családias környezetben, új embereket megismerve.
2014. május 23., péntek
Eperhab
Mikor megleptük a Mamát Anita megevett egy tál eperhabot. Mama gyorsan elmondta a receptet, otthon gyorsan meg is csináltam.
Mennyiség nincs, ki mennyit eszik, milyen édesen és epresen szereti:
a tojásfehérjéket kemény habbá verjük
adunk hozzá ízlés szerint cukrot, tovább verjük míg a cukor elolvad
utána belekeverünk annyi leturmixolt epret amilyen epresen szeretnénk.
Ha valaki darabosan szereti adhatja hozzá villával összetört állapotban, vagy felkockázva.
Amennyi jól esett megettük, a többi tárolópoharakban a fagyasztóba kerül (erre jó az AVENT-es tárolópohár, na meg a sterilizáló a befőttes üvegekhez)
2014. május 21., szerda
Sajtgolyó
Edzésen az egyik lány vega, én legnagyobb örömömre. A receptet tőle kaptam.
20 db kis golyóhoz:
15 dkg reszelt sajt
1 tojás
1 evőkanál liszt(zabpehely liszt)
bors
zöld fűszer ízlés szerint vagy hagyma, fokhagyma
A hozzávalókat összedolgozzuk, kis golyókat formázunk belőle, zsemlemorzsában meghempergetjük, bő forró olajban kisütjük. Nagyon finom (csak kevés).
Az Én bemutatóm
Nem is tudom, hogy kezdjek neki. Én ilyeneket nem szoktam írni, de fantasztikus volt, leírhatatlan, de azért megpróbálom.
Felkérték a csapatot, hogy tartson bemutatót a Bicskei napokon. Úgy gondoltam el jött az ideje annak, hogy tényleg próbára tegyem magam és más okból is nagyon erős ösztönzést éreztem, hogy a tettek mezejére lépjek. Nehogy már a nyúl vigye a puskát!
Találkozónk fél3-kor volt az uszodánál, ahol mindenki megjelent. A színpad mögött a parkolóban beálltunk és egy utolsó próbát csináltunk. Mindenki elégedett volt.
Végül kitaláltuk, hogy az előttünk fellépő aerobikos tüzépesnek beállunk a bemutatójára, jó lesz nekünk bemelegítésnek. Grátisz aki beállt mehet hozzá háromszor edzeni.
Utána jöttünk mi a kis bemutatónkkal, aztán mesterünk hirtelenjében kitalált érdekes mozgásait kellett valahogy visszaadnunk az embereknek. Erre már beállt az aerobikos tréner is. Hogy az ő csapatából mennyien voltak nálunk azt nem láttam, próbáltam követni mesterünket.
A bemutatónk.
Soha nem álltam ki ennyi ember elé. Valami teljesen más világ így elsőre. Nagyon izgultam, a bemutató alatt is, és a végén az érzés hogy megcsináltam!!! bizonyítottam!!!
Elég kis helyen kellett ugrándoznunk, egyszer csak azt vettem észre, hogy a mögöttem lévő keze suhog a fülem mellett, gyorsan arrébb ugráltam kicsit. Leírhatatlan érzés ennyi ember előtt ugrálni.
Elég kis helyen kellett ugrándoznunk, egyszer csak azt vettem észre, hogy a mögöttem lévő keze suhog a fülem mellett, gyorsan arrébb ugráltam kicsit. Leírhatatlan érzés ennyi ember előtt ugrálni.
Az utóhatás: boldogság, a löket hogy menjünk tovább. Volt utánunk zumbás fellépő oda is beálltunk,
szerintem még ha lett volna öt fellépő azt is végig csináljuk. Teljes csapat munka volt. Igazából, nem profi szintű edzést kellett volna követnünk. Bénáztunk, én legfőképp de nagyon, bár régen zumbáztam otthon, de jól éreztük magunkat és semmi sem vehette el kedvünket. Egyszer csak azt vettem észre hogy mesterünk áll mellettem, mikor meg átnéztem a sor végére az aerobik tréner állt. Az aerobik bemutatón jöttem rá, hogy át szoktam a kemposra. Mikor elkezdtem járni ez volt a furcsa, most meg amit sok évig tanultam az. A zumbás lánytól grátisz két zumba órát kaptunk, mondtuk is mesterünknek ebben a hónapban már nem megyünk edzeni.
Mesterünktől is megkaptuk a jutalmat: megcsináltátok, ügyesek voltatok, plusz meghívott mindenkit fagyizni.
Mikor mindenki lehiggadt kicsit, elkészült a csoportkép.
Aztán valaki feldobta régen nem volt csapat uszizás, gyors körbe interjú.
A kemencénél babgulyást osztogattak, haza vittem, megettük, összepakoltam Anita cuccait és irány az uszi.
Nálunk a fürdőben két csomag menetkészen mindig összepakolva, egy uszis, egy edzős csak felkapom és megyek. Kivéve ha a kocsiban van mindkettő biztos ami biztos alapon, mikor támad kedvem valamelyikre.
Vissza uszizni, mesterünkkel bevártunk a többieket, még röpködtünk a nap pozitív hatásától, meg is beszéltük tényleg nagyon jól sikerült a nap. És itt látszik hogy csapat és család egyben. Mikor mesterünk és edzőnk végzett a szaunázással elküldtek minket is, nyugodtan szaunázzunk, majd ők figyelnek a gyerekekre. Mikor készen voltunk cseréltünk.
Hétfői edzésen még szembesítés volt a többiek előtt, kiálltunk, beszedtük a dicséreteket, aztán edzés.
A kemencénél babgulyást osztogattak, haza vittem, megettük, összepakoltam Anita cuccait és irány az uszi.
Nálunk a fürdőben két csomag menetkészen mindig összepakolva, egy uszis, egy edzős csak felkapom és megyek. Kivéve ha a kocsiban van mindkettő biztos ami biztos alapon, mikor támad kedvem valamelyikre.
Vissza uszizni, mesterünkkel bevártunk a többieket, még röpködtünk a nap pozitív hatásától, meg is beszéltük tényleg nagyon jól sikerült a nap. És itt látszik hogy csapat és család egyben. Mikor mesterünk és edzőnk végzett a szaunázással elküldtek minket is, nyugodtan szaunázzunk, majd ők figyelnek a gyerekekre. Mikor készen voltunk cseréltünk.
Hétfői edzésen még szembesítés volt a többiek előtt, kiálltunk, beszedtük a dicséreteket, aztán edzés.
2014. május 18., vasárnap
Az én Csillagszeműm
Nem is tudtam hova adtam be a gyermekem. Régebben már hallottam, valaki
próbálkozott gyermekével, de úgy voltam vele elég nekünk a helyi ovi néptánc csoportja. Megkérdeztem járhatnánk e, és szeptember óta járunk is rendszeresen.
Aztán beszélgettem edzős társammal mondta, járnak néptáncra a művházba. Utána esett le, hogy már hallottam róla. Barátnőm meg mondta szoktak fellépni.
Mi sem kellett, oda mentünk, megkérdeztem járhatnánk e, de nem fizetnék évet csak alkalmat. Mert párom antiszoci nem gondolnám hogy vinné Anitát.Most már, hogy látta az anyák napi fellépést, ő is belátta, ez kell a gyermeknek. Imádja a színpadot.
Első fellépése volt. Az első tánc után megkérdezte, megy e még a színpadra, mondtam neki igen.
A másodikon nem lett párja, de feltalálta magát és egyedül kezdett táncolni. Biztos ezért nem vették észre hogy egyedül van. Volt egy kisfiú az csak állt egymagában. Utána még ment volna a színpadra, csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy felnőtt a színpadhoz vezető utolsó lépcsőfokról veszi le. Ment volna a nagyokhoz táncolni.
De nem csak móka kacagás a tanulás. Az első pár óra után nem akart menni, mert ő nem tud táncolni. Elmagyaráztam neki, hogy ezt meg kell tanulni, a többiek is ezért tudnak táncolni. Gondolom zavarta hogy új gyerekek, új rendszer, de nagyon hamar megszokta.
Mikor elkezdődik az óra, szülők kint gyerekek bent, ajtó bezár egy óra múlva nyitás.
Az első órán bent maradtam, a többin már nem.
Az óra felépítése: első fél óra néptánc, utána mindenki helyet foglal, névsorolvasás, szabály felmondás (néptánc alatt nem rágózunk, nem tépőzárazunk, nem bújunk a függöny mögé, nem mászkálunk, ...és ez a felnőttekre is igaz), utána éneklés, és megint tánc.
Az anyák napi próbán végig táncoltak egy órát, hazaértünk és 11 órakor közölte, hogy nagyon elfáradt és le is feküdt aludni.
Az anyák napi műsornál megint ott kellett hagyni őket egy teremben. Kezdés előtt 10 perccel vissza mentem, hogy ügyes bajos dolgait el kívánja e intézni a nagysága. Persze, hogy igen. Azt láttam, dupla függöny mögött, egymás mellé voltak leültetve törökülésben. Mikor vissza vittem, oda jött egy kislány és leültette a helyére. Először megijedtem, hogy szabályok vannak. Gondoltam szegény gyereket már terrorizálják, korlátozzák. De működik a rendszer. És a gyermek szereti.
Vissza térve, a Bicskei napokra (nem írom, hogy mai, mert már össze folyik minden a szemem előtt), a előadás után mindenkinek be kellett menni a terembe és kaptak egy csokit. Anita úgy örült mintha a mikulástól kapta volna. Gondolom így jutalmazzák őket. Nem egy nagy csokis, de fél perc alatt eltüntette.
De!!! ezért a csokiért tényleg megdolgozott szívvel, örömmel és lelkesedéssel.
De!!! ezért a csokiért tényleg megdolgozott szívvel, örömmel és lelkesedéssel.
Barátnőm fonta a haját a munkahelyén, sok gyerek megállt mellette és a felnőttek is oda néztek, milyen kis pici néptáncoska. Mondtam neki nézze, mennyien figyelik, öntünk egy kis egészséges önbizalmat a gyerekbe. Persze a haját széttúrta, mert jóval később volt a fellépés, így akihez mirr-murra jártunk készített
nekünk egy új frizut.
Most úgy gondolom, egy életre szóló jó döntést hoztam, mikor a néptánccal kezdtünk foglalkozni. Bár ezt Anita is mondta, mikor először látta a táncoló kislányokat, tátott szájjal nézte őket, utána kérdeztem szeretne e táncolni. Egyértelműen látszik a válasz. Mikor átmegyünk szomszéd barátnőmhöz, egyből kéri rakja be a cd-t, és vagy a kislánnyal, vagy a kisebbik fiúval táncolnak.
Nem erőltetem, ha csinálni szeretné, legyen. Ha abba akarja hagyni, majd azt is elfogadom.
A mozgásán is látszik, hogy fejleszti a néptánc, a hozzá egykorúakhoz viszonyítva. Valószínű az úszás, a mirr-murr játszó is nagyon sokat segített ebben.
A többi gyerek tanítja, a fellépéseken is, ha párt kap a nagyok segítenek neki, mondják és mutatják mit kell csinálni.
Röviden: ha a gyermek boldog, az anya is boldog. Szerintem a képek magukért beszélnek.
Plusz egy kis mányi körkép: komámasszony
Most úgy gondolom, egy életre szóló jó döntést hoztam, mikor a néptánccal kezdtünk foglalkozni. Bár ezt Anita is mondta, mikor először látta a táncoló kislányokat, tátott szájjal nézte őket, utána kérdeztem szeretne e táncolni. Egyértelműen látszik a válasz. Mikor átmegyünk szomszéd barátnőmhöz, egyből kéri rakja be a cd-t, és vagy a kislánnyal, vagy a kisebbik fiúval táncolnak.
Nem erőltetem, ha csinálni szeretné, legyen. Ha abba akarja hagyni, majd azt is elfogadom.
A mozgásán is látszik, hogy fejleszti a néptánc, a hozzá egykorúakhoz viszonyítva. Valószínű az úszás, a mirr-murr játszó is nagyon sokat segített ebben.
A többi gyerek tanítja, a fellépéseken is, ha párt kap a nagyok segítenek neki, mondják és mutatják mit kell csinálni.
Röviden: ha a gyermek boldog, az anya is boldog. Szerintem a képek magukért beszélnek.
Plusz egy kis mányi körkép: komámasszony
2014. május 14., szerda
Akác- és bodzavirág palacsinta tésztában
Sűrű palacsinta tésztát készítünk csak tejjel. Ebbe belenyomkodjuk a virágokat és bő forró olajban kisütjük.
Sokszor készül uzsonnának, Anita nagyon szereti.
Van egy gyönyörűséges bodza bokrunk,vagyis a szomszédé, csak hozzánk nő. Tavaly ki akarta vágni, nem engedtem. Jól tettem. Óriás virágok vannak rajta, csak győzzem a szörpöt és lekvárt készíteni.
Edzés:
végre vissza tértünk a rendes kerékvágásba. Néhány órán önvédelmet tanultunk, pont elég is volt.
Ennek örömére párom ma lenyomott a földre, mire gúnyosan megjegyezte -mi van harcművész asszony?
Múltkor viszont nem sikerült neki és mint a duzzogó kisgyerek tovább állt. 1:1
2014. május 13., kedd
Tiramisu-tojás nélkül
Hozzávalók:
1 csésze kávé
150 gramm babapiskóta
250 gramm mascarpone
50 gramm cukor
5 evőkanál tej
120 g tejszín
1 evőkanál kakaópor
A kávéval meglocsolt babapiskótával kibélelünk egy tálat.
A mascarponét a cukorral és a tejjel összekeverjük és hozzá adjuk a felvert tejszínt.
A krém felét a babapiskótára kenjük, én ezt is meg szoktam szórni kakaóval. Utána megint babapiskóta, krém és kakaópor. (ez most dupla hab, fele babapiskóta)
Azért nem tojással készül, mert szoktunk nyers tojást enni Anitával, de nem merném neki a másnapos habot odaadni. És mivel Pótanyum túlzottan is ellátott tojással, már nem is a legfrissebbek.
2014. május 12., hétfő
Zöldfűszeres újkrumpli
Az újburgonyát megsikavakáljuk, ha nagyobb szemű negyedeljük. Egy sütőben is használható serpenyőnek bealufóliázzuk a nyelét, beletesszük a krumplit, olíva olajat öntünk rá és sütőben puhára sütjük.
Utána gázra tesszük pirítani, sózzuk, borsozzuk és a legvégén frissen vágott zöld fűszerrel (petrezselyem, snidling, aki szereti rozmaring) megszórjuk.
2014. május 10., szombat
Bodza üdítő citromfűvel
Hozzávalók:
7-8 tenyérnyi bodzavirág
nagy csokor citromfű
5 liter víz
40 dkg cukor
2 dkg citromsav
csipet só
2 citrom
Hagyományos bodza receptem. Beszélgettem valakivel, aki citromfű üdítőt akart készíteni és kért keressek neki recepteket. Ugyan azt találtam mint a bodza üdítőnél. Kitaláltam rakok a bodzába citromfüvet, amúgy is van benne citrom. Az ízén sokat nem változtatott, mondhatnánk semmit.
Megint egy kis Anita:
Eisenstadt
2014. május 9., péntek
Eperhab charlotte - Apa névnap
Régen sokszor készítettük. Ezt a receptet párszor már elhagytam, szerencsére párom nővére nem. Remélhetőleg most már megmarad, lustaságom eme formájában.
Párom meg is kérdezte, akkor ugye el is készítem. Háááát, mondtam nem.
Anyák napjára szerettem volna, de nem voltunk itthon, így most párom neve napjára készült el. Nekem nem lett elég magas a krém mennyiség, mert nem hagyományos babapiskótával készítettem, hanem a német fajtából, amelyik fele olyan széles. Az egyik fele túróval készült, mert nem szeretem a gyümölcsös sütiket.
(kb. erre jó a tablet-screenshot, de az a funkciója tényleg jó)
Ajándék: ez is olyan, régen milyen buli volt, kitalálni, megvenni. Most, konkrétan hiányban nem szenvedünk. Éjjel-nappal dolgozik három munkahelyen. Milyen lenne már ha vennék valamit, úgy is az ő pénzéből fizetem.
2014. május 8., csütörtök
Párolt savanyú káposzta
A savanyú káposztát átmossuk. Míg lecsöpög zsíron hagymát dinsztelünk. Erre rárakjuk a káposztát, borsot, köményt, paprikát adunk hozzá, folyamatos vízpótlással készre pároltjuk.
Álmodtam: egy barátommal találkoztam, Anita játszott közben eltűnt. El kezdtük keresni, láttam egy hiperszuper játszóteret és meghallottam a hangját, egy kis házban Apu vigyázott rá, ott játszottak. Rá néztem a barátomra és elindultam Apu felé, Apu meg felém. Nem mertem oda futni és a nyakába ugrani, féltem amire odaérek eltűnik, mert tudtam csak álom az egész. Mentünk egymás felé, megöleltük egymás. Utána elment csak a hátát láttam. Néztem a barátomra és távolodó Apukámra. Utána akartam menni, de tudtam, hogy csak álom és ha utol érem és megfogom a vállát, hogy várjon valaki idegen néz vissza rám.
Így ébredtem sírva éjjel 1 órakor. Szerencsére Anita is nyűglödött valamin és össze bujtunk.
Álmodtam egy világot magamnak! Más áll a kapui előtt, nem volt erőm hogy be tudjak lépni, nem volt hitem ...
két bejegyzés egy link
2014. május 4., vasárnap
Sopron - Eisenstadt
| Tűztorony |
Gondoltam pár hete, még meló előtt el kéne menni kirándulni valahova. Az eladásaim elég jók voltak az utóbbi hónapokban és persze Anyukám is besegített, így kitaláltam menjünk el Sopronba. Mivel az első árajánlat megfelelő volt, nem is szándékoztam többet foglalkozni ezzel. Mivel hosszú hétvége lesz lehetetlen volt bármit is foglalni.
| kilátás a szállodából |
| kilátás a szállodánkra |
Jól is tettem, gyönyörű kilátás Sopron belvárosára.
Főleg este. Békási szobám Szentendrére néz, míg otthon laktam rengeteget lógtam éjszakánként az ablakban. Nyáron a melegben, nyitott ablaknál, ciripelő tücsköket hallgatva, Szentendre pislákoló fényeit nézve.
De kezdjük az elején. Indulás előtt elláttuk kedves szomszédainkat állataink ellátására szolgáló tanácsokkal.
Utána indulás. Korán érkezünk, meglepve láttuk kihalt Sopron, legalább is a belváros. Nem aggódtunk rajta, legalább nincs tömegnyomi.
| csúúúúszik a széééén |
Találtam egy turista információt, gondoltam bemegyek megkérdezem van e valami május elsejei program.
Tíz perc volt zárásig, de az infós csajszi rendes volt, kaptam egy rakat prospektust meg térképet, amiből három nap alatt vígan elvoltunk.
Persze hogy üres volt a város, a Lővér kempingeben volt a majális, ott tartózkodott mindenki.
Gyorsan végeztünk. Vissza mentünk az óvárosba ebédelni.
Egy ház udvarán olasz kajálda, menü:
![]() |
| Zöld fűszeres sajtkrém leves, pármai sonkába tekert grissinivel |
![]() |
| aszalt paradicsommal töltött, sajtszószos pipimell |
![]() |
| spenótos rizotto |
Minden finom volt, nem úgy a szállodai kaja. A miskolci4+ (szarvas, libamáj, pisztráng)hoz képest, ez a 4+ elég gyengécske.
Alap menü svédasztalon rántott hús, hirtelen sült hús-extra hogy a szakács előttünk süti ki a húst.
Krumpli, rizs, töltött káposzta, extrának számító erdei gombás marhaszelet, levesek, sütik, fagyi stb. Reggelinél, felvágottak, virsli, tojás stb.
| (szeretem ezt a képet) |
Aznap még lementünk sétálni egy kicsit és megmászni a tűztornyot.
A wellness, mondjuk mini wellness, kihagytuk. Helyette kád volt a szobában Anitának tele engedtük abban játszott.
Másnap a reggeli után Anita játszott a szálloda játszóterén, mikor észrevettük kisvonat közlekedek. Végigvisz a városon a helyi érdekességeket megmutatják. Kitaláltuk, hogy este elmegyünk. Aztán kitaláltuk, ne üljünk már otthon elmegyünk a Fertő tóhoz,
ahol megebédeltünk
| hekk+csirkemell sali |
Aztán rohanhattunk vissza, mert kötött programot szervezett a szálloda, a Brennbergbányához
| élmény bánya gyerekeknek |
Ilyen kis rohanásban telt el a tavaszolásunk. Haza fele oszták kerülővel jöttünk.
Eisenstadtban megálltunk megnézni az Eszterházy kastélyt, a fő teret
és szakadó esőben ismerkedtünk, a kastélyparkkal.
Végül irány haza.
Még megálltunk Parndorfban és egy két faluban vásárolni. Nálam az alap 10 császárzsömi és a balisto, párom meg az almdudlerért van oda.
Párom még haza fele, kinyögte, hogy bemenne Győrbe sétálni és megebédelhetnénk. Mivel késő volt már Anita bealudt, mondta inkább menjünk egyből haza. Aminek én rettenetesen örültem, mert talán ha az ember életben egy olyan nap van mint a szombati, amikor eszem ágában nem lenne betenni oda a lábam. Mert minden város tud nagy lenni, de ugyan akkor a legkisebb is.
Így haza fele tbányán megvettük a vacsoránkat, chinese food formájában.
Ha idén már nem megyünk sehova, így a két kis hétvégénkkel és pár órás külföldi látogatásunkkal nyugodtan kezdem az év második felét. A többi már csak grátisz lesz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













