Bodza minden mennyiségben. Szörpnek, üdítő italnak, palacsintatésztában, lekvárnak és még amit ki nem próbáltam.
Ezt az oldalt azért készítem, hogy rendszerezzem régi és új receptjeimet, és leírjam tapasztalataimat. Mivel kedvenc ételeim elkészítését is el tudom felejteni, gondoltam, leírom és ha másnak is tetszik kipróbálhatja. Nem csak bodzás receptek lesznek, hanem mindaz amit szeretek-szeretünk.

Anitának! Szeretném, hogy idővel, szívesen használd receptjeimet és tapasztalataimat.

Ami a legfontosabb: az étel akkor lesz finom, ha szeretetből főzzük!!! 2013. június 25.

2014. február 27., csütörtök

Medvehagymás túrókrém

Hozzávalók:
nagy csokor felaprított medvehagyma
25 dkg túró
1/2 liter tejszín
5 dkg reszelt sajt
só
bors

A hozzávalókat összekeverjük és kenyérrel vagy csak magában, a hagymalevélbe csomagolva megesszük.


Mára valójában sütis receptet terveztem, de Anyukám szokásához híven (bár mondom neki ne hozzon semmit, nem Anita, hanem magam miatt), hozott ilyen-olyan (lila, pingvines, pöttyös) nasst . Így letettem a mai fánk sütésről. Végül is nem nagy baj, így is van még pár elmaradásom amit pótolni kéne. Mivel nekem már megkezdődött a medvehagyma szezon, megint csak a monitoron nézegetem az elkészült ételek képeit, előbb vagy utóbb utol érem magam. Jobb lenne előbb, mert ha vissza megyek dolgozni, még bele gondolni is szörnyű. Egyenlőre még elképzelésein sincsenek, általában tudok alkalmazkodni, de a kilátástalanság kiborít.
Mára ennyi, kivéve, ha edzésen valami olyasmi történik(ott sosem lehet tudni mi újat tanulunk), amit érdemes lesz megírni.
Nos a mai edzés: sportorvos alkalmasnak talált sportolásra, sportág: kempo megnevezéssel, nem is érdekes.
Ma kempo aerobic volt, mesterünk tartotta, legalább ő jól érezte magát. Szerencsére ez csak 20 percet vett el az edzésből, plusz a bemelegítésről lemaradtam, így a sprintelésnél jó kis combizom húzódást sikerült magamnak produkálni. Óra végén pedig dupla meditáció trénin volt. 

2014. február 26., szerda

Medvehagymás tócsni - tavaszi őrület


Meghámoztam 4 burgonyát, lereszeltem, hozzá ütöttem egy tojást, egy jó marok felaprított medvehagymát, pár kanál lisztet, sót, borsot. Összekevertem, kókuszolajban kisütöttem.

 Ma reggel úgy keltem, ha tényleg napsütésre ébredek, irány medvehagymázni. És tényleg sütött a nap, aki számít riadóztattam, már pedig én 10kor indulok Anitával, aki akar jön, mi megyünk az tuti.
El is indultunk, nem sok jóra számítottam, párom mondta máshol már medvehagymáznak, egy hónappal előbb jön a szezonja. Mondtam, igen, de az jó kétszáz kilométerrel lentebb van. Nekem is van a kertben, épp csak elkezdett kijönni, de tavaly amikor az erdőben virágzott, nekem még csak leveles volt. Pótanyum pedig Pestre költözött, így infója sem volt, érdemes e menni, vagy sem. 
Megérkeztünk, gyermekem megőrült: Anya, Anya, Anya nézd, mekkora fa. Szeretem az erdőt! Zengett az erdő, Anya ezt nézd, azt nézd, mi ez...
A munkásokon kívül, azoknak is csak távoli zaját hallottuk, csak a miénk volt az erdő. Nem csoda, még nem nagyon nőtt ki a medvehagyma, napos, védett területeken lehetett nagyobb 8-10 centis kis bébileveleket találni. De ha már elmentünk odáig, szedtünk pár evésre valót.
Örültem, mert végre valami új, friss és igazi közvetlenül a természetből. 
Kifele az erdőből, találkoztunk egy idősebb párral, beszéltünk pár percet. Láttam ők is szedtek medvehagymát, aztán mindenki ment a maga útján. Vissza indultunk, még pár helyen megálltam, mikor láttam nagyobb leveleket, de Anita már nem volt hajlandó kiszállni a kocsiból, mindig csak levelet kért. Mondta hogy csíp, de nem foglakozott vele. Ahányszor kinyitottam a kocsi ajtaját, tömény fokhagyma illat csapott meg, mikor tényleg összefüggő levéltakaró borítja az erdőt, maga a levegő fokhagyma illatú.
Az autóban nem volt hajlandó elaludni, mikor hazaértünk már nem szerettem volna, hogy elaludjon. Nem is tudom melyik rosszabb ha alszik egy órát, vagy nem. Délután néptánc volt, nagyon jól bírta. Megkértem páromat, ha már nincs munkájuk jöjjön úgy, hogy nézze meg Anitát néptáncon. Anita szalad hozzá, olyan boldog volt és majdnem végigtáncolta az órát. A tanár mondta, ne várjuk el hogy végig figyeljen, még kicsi hozzá. Néptáncra az oviba járunk, szeptemberben láttam az ovis kiírást úgy kéredzkedtünk be. Az első pár órán nem csinál semmit, aztán mikor Anyu levitte megtört a jég, beállt és azóta csinálja.
Anita jól elfáradt, bealudt az Apja hasán. Nem is csodálkozom rajta. Hosszú nap volt a mai, mindkettőnek.

2014. február 25., kedd

Sült camembert, kakukkfüves kenyér rudakkal


Egy sajthoz (utána mindenki eldöntheti mennyit eszik):
1 kerek camembert, tetszés szerinti ízesítéssel
1 gerezd fokhagyma
oliva olaj
bors

Alufóliát tépünk, olajjal megkenjük, erre rátesszük a sajtot. Megszurkáljuk a tetejét és betűzdeljük fokhagyma darabokkal, borsozzuk. Tetején összefogjuk. 


Sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük, utána kinyitjuk a fóliát és megpirítjuk a tetejét. 

Kenyér rudakhoz:
2 dl víz
3 ek olíva olaj
35 dkg liszt
1 1/2 tk só
1 1/2 tk porélesztő
1 tk kakukkfű

A hozzávalókat összedolgozzuk, kelesztjük, tetszőleges nagyságú rudakat formázunk. Nekem jó nagyra sikerültek. Sütőben 180 fokon megsütjük.


Most derülne ki, hogy rossz író lennék. Nincs írhatnékom. Azt nem mondhatnám, hogy nem történik semmi. Anita hazajött egy hetes Nagyizásból, rengeteg helyen volt: Békásmegyer, Tahi, Visegrádi bobpálya, Esztergom Mega Játszóház.
Viszont a receptekkel sem szeretnék elcsúszni. Volt már, hogy a gépen jó néhány kép várta megírását. Végül is lenne mit írnom, csak várom a megfelelő receptet, amihez csatolni tudom valamilyen történettel.
Megint neki álltam a 90 napos diétának, egy gasztroblog írása nem éppen diétás, kivéve ha valaki kimondottan azzal foglalkozik. Nem mindig sikerül betartani, de a helyzet most nem olyan katasztrofális, mint Anita születése után(+20kg). A gyümölcsnapokkal vannak problémák. Szombaton volt az egyik, konkrétan folyamatosan leesett a vérnyomásom. Persze hazaérve a sütinek nem tudtam ellenállni.
A másik hétfőn volt (edzés nap), nem feltétlenül gyümölcs nap, inkább nem eszek napnak lehetne hívni. Ez a vasárnapi zabálás következménye lett, mármint az átvariálás. Edzés után bementem banánt venni Anitának, hát azt a doboz kókuszkockát nem volt olyan jó ötlet megvenni. Ez van.
Furcsa hogy ilyen kis mohó lettem, sosem ettem egy szelet húsnál vagy egy szelet kenyérnél többet egy étkezés alatt. A mekiben is mindig a gyerekmenüt ettem. Valószínű, hogy az elköltözés, főzés miatt alakult így. És az, hogy már nem dohányzom, bár imádtam.
Hétfői edzésen, köredzés volt, nyújtás, tai chi és autogén tréning. És ami mostanában pozitív EKG-m nagyon jó lett, lassan és erősen ver a szívem, olyan kis sportos mint a gazdája, és a laborom hibátlan lett, ezekkel az eredményekkel, nyugodtan állok a sportorvos elé csütörtökön.
Ennyi, amikor nincs írhatnékom, olyan össze-vissza.

2014. február 23., vasárnap

Csúsztatott palacsinta: Békáscity-Erdőkertes-home sweet home

Zsuzsi napra látogattunk Anyósékhoz, hogy írni is tudjak mindig mást találok ki. Párom még aktív korában, sokszor készítette, vagy készítettük együtt.
Néztem a receptet Horvát Ilona féle a 4 tojás 10 dkg liszt valahogy inkább egy rántotta jutott eszembe róla, de működött. Páromnak szóltam nézze meg, milyen állaga lett, konkrétan nem tudtam ez a massza hogy fog palacsintaként működni, de pont olyan munkában volt amit nem tudott ott hagyni, én meg féltem mire befejezi összeesik a hab. Mint a kép mutatja, sikerült ezzel is megbirkóznom (nem úgy mint a piskótával).
délutánra már csak ennek a fele maradt

Hozzávalók:
5 dkg vaj
10 dkg cukor (hogy jó édes legyen, szerintem a fele is elég)
4 db tojás
10 dkg liszt
2,5 dl tej
só

Legelső ajánlatom, dupla adaggal kezdjük, minimum! Na nem azért mert éhenkórász vagyok, de ott álltunk mindketten a tál fölött, egyöntetű döntés volt, kevés.

A vajat a cukorral habosra keverjük,  hozzá adjuk a tojások sárgáját, fehéredésig keverjük. Belekeverjük a lisztet és a tejet, csipet sót, utána óvatosan a felvert tojásfehérjéket.
Vajon (zsíron) az egyik oldalukat megsütjük és átcsúsztatjuk egy lapos tálra. Megszórjuk kakaóval(nyuszis).
Mikor a következő megsült, rácsúsztatjuk ezt cukrozott darált dióval, a következőt sárgabarack lekvárral kenjük meg.

Délután elmentem szaunázni, otthagytam az asztalon a palacsintát becsomagolva. Mire hazaértem megint süti várt otthon, mondván, nem bírta tovább nézni, szuper, nekem meg gyümölcs napom volt örültem hogy túl vagyok rajta, szombaton! Ennek a napnak is lőttek, nem bírtam ellenállni(rákóczi túrós?!)
Szaunázásról pár mondat. Egész ősztől úgy jártam, hogy a szaunás haverok eltűntek. A szombati nap viszont nagyon jól sikerült. Pár régi haverral(némelyik Apám lehetne), jót beszélgettünk. Végre nem a szaros pelenkáról, gyereknevelésről, ja, de, az is volt. Már megszoktam hogy a szaunában egyedül én vagyok lány(sokszor), általában ügyesen kivágom magam bármilyen helyzetből, egyedül a molesztálókkal(alkesz) nem tudok mit kezdeni. Sajnos ilyen is van.
Békáscity: reggel felkeltünk, mondtam páromnak, mehetünk is ha gondolja-korán van még. Nekem végül is mindegy, ő van besózva már este óta.
Azért még is korán értünk oda, és ezzel el is tolódott a napi időérzékem. Vicces volt, nem tudtunk bemenni. Nem működött az ajtónyitó, a kódot sem tudtuk beütni, szerencsére a gondnoknéni beengedett minket. Összecuccoltuk a gyereket, elköszöntünk pótnagyimtól.
Párom éhes volt én is, felvetettem, mi lenne ha megreggeliznénk a mekiben, Anita meg addig a játszóházban el van. Meg is reggeliztünk. Kis vásárlás és irány
Erdőkertes: útközben megvettük a virágot, mert ugye névnapra mentünk. Mire megérkeztünk kisütött a nap. Nem sűrűn járunk oda, de Anita úgy rohant a kapuhoz, mint ha csak haza menne. Mondtam Anitának, adja oda a Mamának a virágot, mondja boldog névnapot. Rohan Mamához, Mama, Mama boldog sz  sz névnapot, édes volt.
Leraktam az asztalra a palacsintát, mondtam akkor most én nem bírom tovább, felvágtam. Mama, akkor ő is eszik, párom sem bírta. Ezt úgy ebéd előtt. Anita persze vissza öltöztette magát és ment homokozni.
Hát az ebéd: kakaspöri, szerintem még nem ettem, egy hibája volt, tiszta zsír volt. Alig bírtam enni belőle, viszont! még kakasherét sem ettem, benne volt a pörköltben. Ódzkodva, de megkóstoltam, még is csak az az a valami. Anitával megettük, finom. Engem a velőre meg a haltejre emlékeztet, mindkettőt szeretem.
Ebéd után azt hittük, az elmúlt hét és a mai nap sűrűsége miatt Anita bealszik, de felpattant és közölte Mamával, menjenek ki sétálni. Mi meg csak ettük hol a Mama rizskoch-ját vagy a palacsintát. Papa is megkóstolta, közölte olyan mint a csúsztatott palacsinta, mondtuk ez a! csúsztatott palacsinta. Nekem sikerült megint tele ennem magam, a leülök és K.O.-ig, ami annak is köszönhető volt, hogy beültem a kandalló elé, a jó melegbe.
Nagy nehezen megadtam magam egy kis erdei sétára. Szeretek az erdőben sétálni, és kivételesen Anita is jól bírta. Régen rengeteget sétáltunk, még a nagyszülőkkel is. Mama mondta, mára már mindent benőttek a fák, bokrok.
Lassan összeszedtük magunkat, és haza indultunk.
Jó volt ez a hét, kicsit egyedül lehettem. Furcsa volt úgy főzni vagy takarítani, hogy nem kellett közben többször is megállnom. Akkor mehettem el itthonról amikor akartam, nem kellett megvárnom míg Anita felébred, felöltöztessem és magammal cipeljem. Remélem még pár napig megmarad ez az alfa állapot. Hazaértünk, azért még belefért egy kis szalonnás kenyér, meg egy kis csoki. Hát, így lehet tönkre tenni, két hét kemény munkáját. 

2014. február 21., péntek

Vega tortilla ebéd - meditáció tréning

Serpenyőben megmelegítjük a tortilla lapot, én rápirítok még egy kicsit. 
Töltelék: jégsali, sárgarépa, édeskömény, paradicsom és ha este lenne lillllla hagyma,
de még sok volt az elintézni való.
Összegöngyöljük, megesszük!

Meditáció tréning: legújabb feladat a DHKSE jóvoltából, 3 alkalom. Na ezért szeretek ide járni, edzés mellett a rengeteg tanulás, persze egyesületi keretből. Családias hangulat, kemény edzés, bulik, tréningek, úszás stb.
Érdekes volt, helyes testtartás elsajátítása után, elkezdődött az óra, de nem hallottunk semmit. A közös bemelegítés után a tornaterem felét mi, a másikat a kemposok használják. Érdekes úgy meditálni, hogy szűrd ki a függönnyel elválasztott, kemposok kiabálását. Közelebb húzódtam kicsit jobb lett a helyzet, néztem az egyik srác végig a füstölővel küzdött, pont az arcába szállt, másik meg nem hallotta hogy vége, még szép nyugodtan üldögélt.

Ma reggel, facen levelet kaptam, először nem jöttem rá, hogy történhetett, hogy egy ismeretlen rám ír Los Angelesből, de aztán láttam, hogy nyilvános az oldalam, nem szoktam az oldalammal variálni, csak a barátaim láthatják(?). De minden nőnek ilyen levelet kívánok, minden kora reggelre:

Hi gorgeous..
You are such a beautiful lady... i came across your profile and the beautiful glittering face of yours caught my attention, I decided to drop you a note.....I must be frank, you are simply and naturally beautiful.....I'm Trevor do you mind .I will like to be your friend .

Töröltem a nevéből, mivel már sokan olvasnak. Szóval, ámultam, bámultam(persze nem szeretném, hogy a barátom legyen, bár elgondolkodtató. Los Angeles? Hmmm). Még ha nem is igaz, nagyon jól esik ez egy nőnek, főleg nekem aki próbál valamit tenni azért, hogy valahogy kinézzen, plasztika és smink(álarc) nélkül. De ha igaz is, egy vadidegentől kell ezt olvasnom. Miért nem idehaza kapom meg ezt a kis kedvességet, vagy néha egy kis figyelmességet. Ja, tegnap megleptem magam egy szál jácinttal, olyan jó illata van. Ma meglepem magam egy csokival, nagyon jól el leszek így magammal. Miért a nőnek kell megküzdeni a férfi kegyeiért?
Nekem kéne megfogadnom Anitának tett hirtelen kirohanásomat?
Pár éve kaptam egy beszólást, tegnap valami hasonló történt. Vajon az idő megismétli önmagát?  

2014. február 19., szerda

Négy hagymás tejszínes leves - tényleg rövid az élet


Az őszi fokhagymám megint megnőtt, arra jutottam ebben a taknyos időben, újra hagymaleves lesz belőle.
A fokhagymaleveleket, karikázott póréhagymával, kockára vágott vöröshagymával és medvehagymával, vajon megpároltam, felöntöttem húslevessel. Mikor megfőttek a zöldségek összeturmixoltam volna, erre megadta magát a rúdmixer, szuper. Mindegy megoldottam, felöntöttem tejszínnel, fűszereztem, só, bors, szerecsendió. Felforraltam. Sajttal megszórva és az elmaradhatatlan chilivel.

SOS blogolás:
ugye rájöttem, milyen jó is nekem az írás, ki tudom magamból írni ami boldoggá tesz, vagy a szívemet nyomja. Sajnálatosan most ez az utóbbi.
Páromat felhívtam, értesítsem jelenlegi helyzetünkről ide haza és gyermekünkről a Nagyinál. De ő fogadott egy nagyon rossz hírrel. Régi barátja meghalt. Együtt dolgoztak valamikor régen, még talán tanuló korukban, és most megint egy telepen dolgoztak, nem egy helyen de néha beszéltek.
Velünk egy idős, tegnap a buszon szívéhez kapott és meghalt. Én persze, nem nagyon tudtam mit mondani neki. Ismertem, de olyan régen találkoztunk, hogy még az arcára sem emlékszem.
Tudom, hogy ez benne van, bárhol bárkivel megtörténhet.
De akkor sem értem, ennyi? tényleg csak ennyi az egész?!
Ilyenkor, leül az ember, és elgondolkozik az életéről. Tényleg úgy élek, hogy ha! idős leszek, vagy olyan helyzetbe kerülök, elmondhatom, hogy éltem! Visszagondolva, tudok majd emlékeimben felidézni olyat ami szép volt, és jóérzéssel megmosolyogtat, nevetni tudok rajta és azt mondhatom igen ez és ez, meg ez és ez is. Nem akarok azon gondolkodni mit kellett volna még megtennem. Vagy miért hagytam ki valamit az életemből. (Feltettem egy kérdést ma, és ez még jobban megerősít, IGEN jól döntöttem!!!)
Mesélni szeretnék az életről a gyermekemnek, és azt szeretném ő is tudjon az életéről mesélni. Nem érdekel, ha rossz Anya vagyok, ha azért rossz, mert nem ülök és babázok itthon a gyermekemmel. Hanem társaságba viszem, gyerekek közé, kirándulni, a világ másik végébe vagy csak a szomszédba, megtapasztalni az életet, látni és tanulni.
Ha majd Anita nagyobb lesz és ezeket olvassa, lesz türelme az Anyja hülyeségét elolvasni:
azt akarom!!! hogy az élet minden percét élvezze ki, utazzon, bulizzon, ne ragadjon le egy helyen, menjen és menjen, éljen!!!

Az élet furcsasága, hogy holnapra jelentkeztem be a háziorvoshoz EKG-ra, az edzéshez szükséges sportorvosi vizsgálathoz.

Epres-szedres(helyett fekete ribizlis) turmix

1 marék eper
1 marék szeder(fekete ribizli)
1 marék málna
őszilé
almalé

még egy kis öröm az életemben
Sikerült nyomtatott (újság) formájában is megszereznem, a neten pedig itt található

2014. február 16., vasárnap

Baconbe göngyölt szűzérme, petrezselymes tejszínes mártásban - János-hegyi vasárnap délelőtt


3 darab kisebb szűzérmét 3-4 centis darabokra vágtam, sóztam, borsoztam, baconbe tekertem és vajon elősütöttem. Tepsibe raktam és fokhagymás, petrezselymes tejszínnel leöntöttem. Fóliában kb, fél órát sütöttem, fólia nélkül míg elkezdett pirulni a szalonna.
Sült krumplival tálalva, nekem meg sült zellerrel.

Egy vasárnap délelőtt:
Párom tegnap mondta, menjünk el kisvasutazni, én persze húztam a szám. Amúgy is dögrováson vagyok már három hete, persze ő kifeküdte én meg csak küzdök. Nem volt kedvem menni, amúgy meg más tervem volt a mai napra. De, hogy ne én legyek az elrontója mindennek belementem, menjünk.
Elég korán keltünk, és a tervezettnél hamarabb sikerült elindulni, még szerencse!
Elindultunk keszire, hogy leparkoljunk a Szépjuhásznénál, és megvárjuk a kisvasutat. Persze Anita megint adta magát, nem is értem miért hurcolászom mindenhova, úgy sem értékeli. Csak én bosszankodom, hogy állandóan cipelni kell, persze mindig kitalálok valami mást, hátha jobb lesz. Azt hozzá kell tennem, ha felvesszük, már semmi baja, nevetgél, énekelget és be nem áll a szája.

várjuk a kisvasutat

Mivel 40 percet kellett várni a kisvasútra, már itt megfagytam, pedig jó idő volt, sütött a nap.

Úgy terveztük, a Széchenyi-hegyen maradunk egy órát és ugyan így vissza jövünk. Felértünk Anita élvezte egyedül a sok játszóteret, közben megbeszéltük fogaskerekűvel lemegyünk a Városmajorig onnan a 22-el vissza a kocsihoz. 

Na már itt a hegyen kezdődtek a problémák, nem tudtunk jegyet venni. Megkérdeztem a vezetőt, leszerelték az automatát, de ha jön az ellenőr majd szól hogy akartunk jegyet venni. Szuper! Lefele menet a fogaskerekűn megmutattuk Anitának hol született (János Kórház). Beértünk a Városmajorba, jegyet csak kellene vennünk, vissza kell menni a kocsihoz. Automata van, nekünk meg papírpénzünk amit nem fogad el. Felsétáltunk a János Kórházig ott a kereszteződésben vannak kis üzletek, egyik sem árult jegyet. Oké!
Felmentem a kórházba, ott szokott lenni újságos-nincs, lottózó-zárva, vissza megyek. Mondom az előző nőnek váltsa már fel a pénzt, hogy automatából tudjunk jegyet venni-nem tudja. Bakker, nem tudunk haza menni. Mondtam páromnak nem hiszem el, lassan már itt maradok az elmegyógyban. Jó, álljunk be a buszmegállóba, egyszer csak jön egy sárga busz. Szerencsére pár perc múlva jött a gyermelyi busz, azzal sikeresen vissza jutottunk a kocsihoz.
Párommal megbeszéltük kb. mi örültünk a vonatozásnak, hát igen a felnőtt gyerekek.
Még én szidom Mányt, amikor Budapest, Budapest te csodás?!
És holnap megint Mány-Bp. oda-vissza. Hurrá!

Boszi: Anita kb. másfél napig nem kérdezte meg. Amikor engedte be Törpét, nézte Törpe benn van, Kitty és Boszi?, hol a Boszi.  Mondtam neki, emlékszel? mondtam köszönj el tőle, mert öreg volt és felköltözött az angyalokhoz, most ott van, ott van a Nagypapával.
Furcsa milyen, kihalt lett a ház, én nem ehhez szoktam. Kitty általában kint egerészik, Törpe meg az utcát őrzi. Most olyan üres minden.
Az is furcsa, már tudok úgy tervezni hogy elindulunk valahova és ha úgy gondolom nem jövök haza, aludhatok Anyósnál vagy Anyunál. Nem kell hazarohanni. A szembe szomszéd amúgy is minden nap ad Törpének enni, Kitty meg fogjon magának egeret.
Elmehetünk bárhova pár napra, nem kell megkérni senkit, hogy kötözzön addig hozzánk. Leadok a szomszédba egy kulcsot, házat beriasztjuk(majd a rendőrök rohangászhatnak) és szabadság.

2014. február 14., péntek

Boszi, egy kutya története

Embereket megbotránkoztató élete egy társnak, aki nem állatbarát szörnyülködve fogja elolvasni, de azt kérem inkább el se olvassa.

Panelban nőttem fel, ott kedvtelésből tartják a kutyákat, macskákat. 
Nem is tudom hány éves lehettem, mikor első kutyámat egy hosszú szőrű tacskót, Csöpit, megkaptam, talán 10. Egy vérengző vadállat volt, torokra és cipőre ment. Szegény nem élt sokáig, Hódunán szét tépte egy másik kutya. Akkor nem fogtam föl, milyen szörnyűség történt, még kicsi voltam. Anyámék hazajöttek, és emlékszem, első kérdésem az volt mikor lesz új kutyánk.

Utána jött a magyar vizsla Fülöp. Nagy szerelem volt, ő volt a nagy Ő.
Egy piacon vettük Apuval szövetkeztünk Anyu ellen. Szakközépbe jártam mikor megvettük. Mindig megszökött a macskák után, képes volt órákig őrizni őket. Egyszer leléptem szünetbe a suliból, mert megláttam, persze visszafele pont az ofőnél lebuktam, kaptam is egy osztályfőnökit. Persze őt is vitték vidékre, kergette a nyuszikat, őzeket. 10 évig élt, beteg lett és elaltattuk. Nagyon nehezen tettem túl magam rajta, együtt nőttünk fel. Együtt aludtunk (na a botránkoztató részek).

Igazából túl sem tudtam tenni magam rajta, megjelent Boszi.
Én még nem voltam felkészülve arra, hogy egy másik állat kerüljön hozzánk, de nem volt beleszólásom. Itt Anyámék szövetkeztek ellenem. 
Egy másik családtól hozták el, nem foglalkoztak vele, nem vitték le sétálni. Ők is belátták alkalmatlanok rá, így kedves szüleim elhozták. Csak ült reszketve Apám lábánál, nem szimpatizáltunk egymással. Olyan kis nyegleó volt. Négy lába négy felé ment. 
Mondtam Anyámnak, oké hogy ide hozták, leviszem naponta többször ha kell, megetetem, de többet ne várjanak tőlem. Kellett fél év, hogy összebarátkozzunk. Ő is megjárta sokszor vidéket, tavaly előtt még Anyu is elvitte magával. Sőt, míg be nem épült teljesen a szántó melletti rész, itt Mányon, bejártak az őzek, nyulak, rókák csak szólni kellett és már kereste is a vadat. Imádott úszni, ha tele engedtük a medencét, remegve nézte, hogy mi fürdünk.
Mikor Apu kórházba került, mondtam neki Boszi nálunk lesz míg haza nem jön. Ez egy elhamarkodott döntés volt. Persze kertes ház, de még is csak három kutyánk lett: a boxer Fanta akinek elcsontosodott a gerince(2 éve altattuk el), a zsámbéki keverék Törpe valami nyálzacsija van és nem lehet kint hagyni mert az egész utca nem alszik éjjel, az asszisztens csaj mondta úgy néz ki mint egy pelikán, és Boszi a diszpláziás, depressziós kutya. Sokat gondolkoztam rajta, hogy lehet már rég megszokta volna, hogy Anyu egyik nap dolgozik, másik nap otthon van. Volt, hogy Pótnagyim vitte le, elesett és eltörte a kezét. Bár mikor a közérthez ki lett kötve, végig vonyított míg bent voltunk. De, ha otthon hagytuk is zengett a lépcsőház?, utcán lehetett hallani, hogy sír. Még itt nálunk is ha elmentünk, a kertben szirénázott. 
Akinek nincs gyereke, általában valamilyen kutyát vesz gyerekpótlónak, ami érthető is gondoskodni kell róluk. Sétálni vinni. Lehet együtt aludni velük, mi Boszit Anita születése előtt szoktattuk le, vagyis nem is nagyon kellett, mert tudta hol a helye. Amúgy véleményem szerint, nagyon jó együtt aludni pihepuha, szuszogó szőrmókokkal. Míg nincs gyereke az embernek, kb. ugyan az az érzés, kutya középen keresztbe, te meg az ágy szélén.
Tudom megbotránkoztat sok embert, de aki panelos annak ez természetes, bár itt a vidékiek között is sok ilyen képet látok. 
A kutyatartók között is rengeteg félével találkoztam. Van aki a kutyának kint a helye típus, de megsimogatom, játszok vele kicsit, van két kedves szavam hozzá. Van aki belátja alkalmatlan és nem tud foglalkozni a kutyákkal és ezért hála is neki, hogy nem tart semmilyen állatot. És van az egy méteres láncon tartó, saját szarában tapicskoló kutyatartó. Ő az aki legjobban elítéli a házban tartást, és én vagyok az aki ezeket az embereket a legjobban elítéli. Vagyis nem csak én, mert ezt már törvény bünteti(né).
Én viszont olyan lelkis vagyok, hogy nem bírom azt nézni, hogy -10 fokban kint remeg a kutya.
Boszinál, talán fél éve jutottunk el oda, hogy valami nincs rendben, de egy 12 éves kutyától nem is várnék mást. Vasárnap még jól bekajált, aztán hétfőn már nem evett, kedden már a vizet is kihányta, szerdán vettem elektrolitos vizet amit kiskanállal adogattam a szájába, utána már nem hányta ki a vizet, evett két falatot. Valahol tudtam ez a vége, úgy voltam ha a doki el tudja helyezni, míg Anita a Nagyival Zsámbékon van elviszem, de semmi sem úgy alakult ahogy elterveztem. Ez úgy szerda éjjel meg is beszéltem magammal, minek következménye az lett csütörtök hajnalban sírva ébredtem. Kimentem a nappaliba hozzá bújtam sírtam, majd én hánytam egyet, sírtam tovább és elaludtam.
Csütörtökön lerendeztem mindent, Anyukám jött reggel, közöltem vele a tényeket, és hogy ez nem mehet tovább, amúgy is pár nap és éhen hal a kutya. Páromat megkérdeztem, mennyit hajlandó ebből az egész hercehurcából vállalni, mondta enyém az elmélet övé a gyakorlati rész, elintéz minden (szerencsére). Mondtam Anitát elviszem edzésre, nem maradat itthon. Mondtam Anitának köszönjön el Boszitól, megsimogatta, elköszönt. Azóta nem kereste. Aranyos volt mindig öltöztette Boszit az a lüke meg hagyta magát. Megetette ha megkértük...
5 után kicsivel elmentünk otthonról, már nem bírtam tovább. Anyu meg elkísérte páromat az állatorvoshoz. Még ő van feldúlva, mikor én szenvedek és látom hónapok óta a kutya romló állapotát, ő meg hetente egyszer jön és megsimogatja. Mondtam ha lehet kihagyom a következő részeket, szerintem az utóbbi fél évben rendesen kivettem a részem. Anitával átmentünk Bicskére a játszótérre, kicsit hintázott(nálunk leszerelték), utána bementünk a műv házba, van kis gyereksarok ott játszott, aztán elmentünk az edzésre. Mire hazaértünk, minden el volt rendezve.
Lekopogom, Anita nem kérdezi hol a Boszi. Pár embert megkérdeztem mit is mondjak, ha felteszi a kérdést, az angyalkás választ tartom a legelfogadhatóbbnak.


2014. február 11., kedd

tes.os smoothie

Néha megveszem, de az a kis 2,5 dl még sárgásan is horror áron van, ez a házi kivitel.

1 alma
1/3 banán
1/4 pasió gyümölcs
1/3 mangó
1/3 narancs
citromlé

Mivel csak a kis képeket néztem az 1 alma=1 alma leve
a passiógyümölcsöt kihagytam
és mivel benéztem az almát, plusz narancslé is került bele.

Anitát kérdezem kérsz, de ahogy turmixot lát menekül, nem értem miért. Aztán csak megkóstolta és megitta.


Edzés: szavazás milyen óra legyen, alul maradtunk ugrálósok. Ezért meg lett cserélve a hétfői és a csütörtöki óra.  Fegyencedzés? Legutolsó órán azt vettem észre jééé már vége az órának? Biztos az elsősegély miatt, sok fél óra elmaradt. Tehát az előző edzést időben befejeztük, tényleg csináltam volna tovább. De! a tegnapi csak érzem, csak érzem, sok már ez, egyik lány lelépett, gondoltam osonok vele, pont elkezdtük a nyújtást, iszok gyorsan, megnéztem a telefont 19:50 bakker és még csak most kezdtünk nyújtani. Hát én is gyorsan leléptem.
El sem akartam menni, világ fáradtsága volt rajtam. Érzem is a tegnapi napot, megint fáj a homlokom.

2014. február 10., hétfő

Sajtos rombusz - villám farsang

ugyan az mint a sajtos stangli, csak rombuszra vágtam,
nem is ez a lényeg, hanem a farsang.

Tegnap délután felhívott egyik haverom lánya, most szoktatja két éves fiát közösségbe (nem is értem, Anita 3 hónapos korától jár erre-arra, úszni, mirr-murr, néptánc stb.), megyünk e a farsangra. Ez olyan magocskás, láttam a kiírást, de át is siklottam rajta, szót nem érdemlő színvonalon folyik mindig ugyan az. De mondtam ha menni akartok elmegyünk. Ezt sem nagyon értem. Míg egyedül kellett mennem nekem is nehezen ment, hogy új csoportba illeszkedjek be, Anitával nem akarok megfelelni senkinek csak vele lenni, nem érdekel mi a véleményük rólam, és sokkal könnyebben megyek bármilyen társaságba.
Oké menjünk, de! senkinek sincs jelmeze. Tavaly volt a magyar viselet, akkor választhattam és emlékeztem piroska jelmezre. Interjúvolás, jelmez van, reggelre meg lesz. A szomszédtól sikerült nekik tigris jelmezt kölcsön kérni. Pipa. Vinni valami nasst a közösbe. Szuper. Csajszi mondja reggel vesz valamit.
Jó, én meg sütök sajtost, párom úgy is megint rágja érte a fülemet. Mondjuk nem tudom mit fog hozzá szólni, ha meglátja menyi maradt.
ez volt a tavalyi

este megcsináltam a süti tésztáját, had kelegessen reggelig, korán reggel már sütöttem, hogy időben kész legyek. Szomszéd barátnőm hozta reggel a tigris jelmezt, cserébe kezébe nyomtam egy adag még forró sajtost.
idei Piroska

Anya tigris

kis tigris
persze a kisasszony is kiharcolta, hogy felvehesse a jelmezt,
most épp abban alszik

meg van a farkincám!

Haverom: náluk laktunk albérletben, ő volt a ház műszaki vezetője is, jó barátság alakult ki. Haza fele telefon-elmentél mellettem pedig integettem, oké vissza fordultam, amúgy is akartam vele beszélni. Mindig cseszegetem, nagyon elhízott, és ezt szóvá is teszem ahányszor látom. Mint ma is, kérdezi azért így is szeretem? az én kulturált módomon, persze, de meg fogsz dögleni b.meg, és kiröhög mint mindig, reakciója, nem baj majd találkozunk. Te hülye vagy mondom, a családod és az unokád? semmi

Ui.: a hét minden napjára van valami kis játszás a gyermekemnek, ma ugye farsang, holnap próba angol, szerdán néptánc, csütörtökön kerekítő(nagyival), pénteken zene bölcsi. Csak mert szar Anya vagyok.

2014. február 9., vasárnap

Meggyes, csokis muffin-csak azért is!


Tegnap bementem a  tacskóba, és megláttam egy szilikon sütőformát, ezt:


ez, az a kategória, amit megláttam, nekem ez kell!!! és mindegy mennyibe de meg kell vennem, jó nem volt egy nagy összeg.
Na kiérve, nagy büszkén mutatom a csajoknak zsákmányomat, erre kiderült nem lehet kivenni belőle a sütit.
Ez csak olaj volt a tűzre, kitaláltam másnap sütök is benne, ki kell próbálnom.
Hazamegyek, kinyitom a hűtőt! erre egy nagy tálca torta néz velem szembe. Amíg én szaunáztam, Apa és Lánya elmentek Zsámbékra sütizni. 
Egyből lekonyult a szám, mondtam: tudom, én semminek sem tudok örülni, de úgy beleéltem magam a másnapi sütésbe.
De reggel újult erővel, döntöttem! fél adag süti lesz! punktum 

Hozzávalók:
2 tojás
12 dkg kristálycukor
0,8 dl olaj
2 dl főzőtejszín
25 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
3 evőkanál keserű kakaópor
3 evőkanál tortadara
20 dkg meggy

Elég faramuci elkészítése van, el sem olvastam, a végén vettem észre. Elvileg (nem ennél a receptnél) külön a nedves, külön a száraz összetevőket összekeverjük, majd egybe, de nem kell teljesen kikeverni. Én sorrend szerint a tálba raktam(a fél adagot), fakanállal összekevertem, betöltöttem. 
Ott rontottam el, hogy hamarabb vettem ki a sütőből, már hozzá szoktam kevesebb idő alatt sül meg a süti, kiborítottam, bakker folyik a közepe. Visszatuszkolni a formába, tovább sütni, ez a szitakötő sült meg fényképezhető formában.

Akkor kezdjük valami édivel, aztán haladunk a mellbeszúrás felé.

amikor én még kislány voltam
Baja, 1977. VIII. 

Aztán: egy oldalon olvastam, ugye a hülyék minden sz.rt elolvasnak, hogy a születési dátumunk szerint milyen foglalkozás illik hozzánk. Barátnőmmel beszélgettünk, mondja mért nem írok (mintha az csak úgy működne), olyan jól elblogolgatok. És az én számomból pont az jött ki hogy az írás való nekem. Meg kell hagyni, mióta blogot írok, ami ugye állandóan változik, mert nem úgy képzeltem, hogy életemet is beleírom, nagyon sokszor élvezem. Ahol nincs írás, ott vagy nem történt semmi, vagy nem volt kedvem írni. De van mikor, már az étel elkészítése alatt azon gondolkozok, mit fogok írni, és elkezdem fejben összerakni a mondanivalómat.

És a mellbeszúrás: nem írom, mikor, hol, ki, miért, miből adódóan csak azt hogy a gyerekneveléssel tudnak a legjobban a lelkembe gázolni, főleg azok akik tudják 24ben nyomom Anitával, segítségem sincs sok. Olyan embertől kaptam egy nagyon negatív beszólást ami nem túlzok és ebben más is megerősített hogy nem dramatizálom túl a dolgot, konkrétan szar anya vagyok, akitől az életben nem vártam volna, mindig segítettem neki, ha szarban volt mellette álltam 100%ban és mindent megadtam volna neki, hogy boldog legyen. Köpni-nyelni nem tudtam, én sem kritizálom más nevelési stílusát. Akiket közelebbről ismerek az utcában egyik sem példa értékű család, akikről mintát lehetne venni, de eszembe sem jutna becsmérelni mást.
Ami pozitív lett ebben, másnap beszéltem egy másik nagyon fontos emberrel az életemben, na addig bírtam, nála már elkezdtem sírni, és amit nem gondoltam, teljes mértékben kiállt mellettem, döbbenten hallgatta amit elmondtam, felháborodott hogy mer bárki ilyen kritikát tenni,  joga nincs senkinek ahhoz hogy ilyet mondjon és ez nagyon jó érzés még most is. Nem mondhatnám, hogy életemben kiállt volna valaki így értem, csak nagy hallgatások voltak ilyen helyzetekben vagy egyből megkérdezték én vagyok e a hibás.
Mindig, ez volt az első.
Ilyen az élet, azt nem mondom hogy megbocsátottam, meg kell(látszólag, mintha semmi sem történt volna), nincs más választásom, egyenlőre.

Még egy: mivel arcüreg gyulladásom van, és a DHKSEés úszást mára rakták, megkérdeztem megyünk e, ennek eredményeképp Anita ma szaunailag felavatásra került.  

2014. február 6., csütörtök

Gyömbéres tej


Kis családom hetek óta beteg, én is eljutottam oda, hogy kezdett a torkom fájni, gaszroblogos oldalon láttam, gondoltam kipróbálom. Persze előtte készítettem egy kis tojáshabot.
Amire eljutottam idáig, hogy megírjam már nem tudtam a blogot megnyitni, de rákerestem és ez is ahány (indiai)ház annyi szokás:
1,5 liter (házi)tejhez, hozzá adunk
2 teáskanál reszelt gyömbért
2 evőkanál mézet
fél rúd vaníliát
kevés fahéjat
felforraljuk, leszűrve, melegen megisszuk. Az enyém jó csípős lett, mert én a két evőkanalas receptet készítettem.

Ma eljutottam odáig, hogy orvoshoz menjünk Anitával. Vagyis a fő probléma én voltam, mert fájt a homlokom pár napja, gondoltam mese nincs, ideje lemennünk, mielőtt súlyosabb problémák lesznek. 
Kaptam is beutalót ilyen-olyan röntgenre, nem is gondolkoztam rajta mit csinálok Anitával. Idáig is megoldottuk bárhová kellett mennem, valahogy mindig sikerült lefoglalnom, vagy ott ült mellettem vérvételen, a nődoki megkérdezte melyikünk a beteg, a fogorvosnál mesekönyvet nézegetett. Arra viszont nem gondoltam, hogy a vetkőzőbe sem vihetem be.
Folyosón a nénik, bácsik egyből kivették a kezemből, majd ők vigyáznak rá, menjek nyugodtan. Én meg úgy gondoltam, mivel más választásom nincs, max. majd azt hallom, hogy üvölt kint(az én szocializált kislányom).
Mire kimentem, már mindenki Anitával labdázott(volt nálunk egy lufi), persze alig győztem hálálkodni hogy vigyáztak rá.
Volt egy néni, Anita úgy hívta Mama. Néztem a nénit, nem olyan nagy darab, de azaz igazi nagymama féle. Duci kezekkel, amikből én az éhenkórász, egyből a jó kis vasárnapi családi ebédeket láttam magam előtt, ahogy készül és dagasztja a finomabbnál finomabb sütiket. Mondtam Anitának hazavisszük a nénit, nagymamának.
Én úgy voltam vagy egy gyerekem lesz vagy rengeteg, nagy család, óriási. Aki ismert tudja miért, az első változat sikerült, és még ez is csodaszámba megy.
Volt egy bácsi, Anitával bimbammoltak, meg dudáltak, utána meg a bácsi ölébe ugrált. Olyan keresztapám jellemű. A bácsinak is felajánlottam hazavisszük, de mondta sokat eszik, nem járnánk jól.
Lelet megérkezett, arcüreggyulladás, szuper, plusz grátisz meglepetés. Újabban ha elmegyek valamilyen dokihoz egy problémával, még kettővel térek vissza. Fitness-wellness hatás, már kezdem megszokni. A legújabb, hogy nem tesz jót a kemény edzés, leszarom! Ezt a fizikai edzést úgy sem lehet (mármint nem hinném hogy 50 évesen képes lennék végig csinálni ezt a másfél órát) a végtelenségig csinálni, amúgy meg csak hetente egyszer ilyen gáz.

2014. február 2., vasárnap

Kürtőskalács kandallóban

Párom délelőtt feldobott egy labdát, jó magasra. Érzékeny területre tapintott megint, miszerint süssünk kürtőskalácsot. A héten volt már palacsinta, nem nagyon akartam még jobban rontani helyzetemen. Tudtam, úgy sem tudom vissza fogni magam evés terén, és mivel szervezetem sem bírja a kelesztett cuccokat, nagyon valószínű, meg fogom szenvedni a következő 12-24 órát.

Volt egy vitéz kürtőskalács receptem amit nem találok, vagy nagyon elmentettem valahova, vagy eltűnt a telefonomról software frissítés alatt.

1 kg liszt,
4,3 dl tej fele lehet viz is
5 dkg élesztő,
5-7 evőkanál porcukor,
egy csipet só
10-13 dkg olvasztott vaj,
l tojás,2 tojás sárgája
l citrom reszelt héja, kell alapanyagként.

A tésztát jól ki kell dolgozni, majd egy órát keleszteni. Ezután nyújtófával 1 centisre kinyújtjuk. Tészta vágóval (rádlival)vagy késsel csigavonal alakban 3 cm széles csíkot alakítunk ki, ezután következik az egyik legfontosabb művelet a sodrás, nyújtás és a föltekerés a zsírral, vagy étolajjal jól megkent fahengerre.
Cukorba forgatjuk, sütjük.

Jó pár éve járt párom Romániában, és ott vette a dorongokat.

mire jó a kandalló?

ezt mindíg öröm nézni, ez a legjobb az egészben


Nem akartam írni semmit, de később még is vissza ültem. Ma esti gyerekszáj:
Anita: -Apa! hány éves vagy?
Apa: -18
Anya: -nem 38
Anita: -38!
Anya: Mond Apádnak, öreg vagy!
Anita: Meleg vagy!

Szakadtunk a röhögéstől...

2014. február 1., szombat

Smoothie Day25, és megint én vagyok aki nem tud semmit

Edzésen, ugye 6 hetes program (nem csinálom), FB titkos csoport (nem is értem). Fel mertem rakni a 30 napos zöld turmix recepteket, jött a komment, nem jó, túl sok a koncentrált vegyi anyag és a cukor, és ez edzés mellett káros is lehet. Én sem régóta foglalkozok az egészséges táplálkozással, min. 15 éve, lehet újra kell tanulnom mindent.

1 csésze málna vagy áfonya
1 banán
2 marék zöld
(ez most petrezselyem és spenót)
1 evőkanál chia (azték zsálya)
víz
(szörnyen káros és egészségtelen reggeli)

És ha már zöldség-gyümölcs nap és csak gyümölcs nap, akkor tényleg nem értem, lehet csak az jó amit ők mondanak. Ja, mert lefogyott 20 kilót, ja én is!
Nem mellékesen angliai barátnőmtől kaptam, aki személyi edző is.

Íme a zöld turmixok káros hatásai innen:

Milyen jótékony hatásai lehetnek a zöld turmixnak?
• A szervezetbe kerülve azonnal a véráramba jut.
• Javíthatja a vérképet
• Segíthet a rák megelőzésében.
• Vasat juttat a szervezetbe, így enyhítheti a vérszegénységet.
• Vérképző, így növelheti a vörös vértestek számát.
• Vérhígító és vértisztító hatású.
• Segítheti a méregtelenítést és a savak kiürítését.
• Lúgosítja, tisztítja a szöveteket és eltávolítja a méreganyagokat a sejtekből.
• Közömbösíti az élelmiszerrel a testbe juttatott számos mérget.
• Javíthatja a vérkeringést.
• Tisztítja a beleket, enyhíti a gyomorbántalmakat.
• Segíti a vese és a máj tisztulását.
• Jótékonyan hat a menstruációra.
• Javítja a vérzékeny betegek állapotát.
• Fokozza a tejelválasztást.
• Csökkentheti a gyulladásos eredetű fájdalmakat.
• Pusztítja a sebekben elszaporodó baktériumokat.
• Gyorsítja a sebek, megnyugtatja és segíti a fekélyek gyógyulását.
• Megszünteti a testszagokat.
• Kiváló száj- és toroköblítő, mivel tisztítja és erősíti a fogínyt és megszünteti a rossz szájszagot.
• Segíti az anyagcserét, enyhíti az aranyér okozta fájdalmat.
• Fokozza a sejtlégzést.
• Előmozdítja a hurutos váladék távozását.
• Javítja a lábak vérkeringését, így enyhíti a visszeresség okozta panaszokat is.
• Javítja a látást.
• Előnyös reumás panaszoknál, köszvénynél.
• Csökkenti a fáradtságot.
• Növeli a vitaminok és ásványi anyagok hatását.
• Javítja a szervezet oxigén koncentrációját.
• Segíti a felszívódást, így a táplálék hasznosítását is.
• Erős antioxidáns, így védi a sejteket.
• Optimalizálja a szervezet működését!