Bodza minden mennyiségben. Szörpnek, üdítő italnak, palacsintatésztában, lekvárnak és még amit ki nem próbáltam.
Ezt az oldalt azért készítem, hogy rendszerezzem régi és új receptjeimet, és leírjam tapasztalataimat. Mivel kedvenc ételeim elkészítését is el tudom felejteni, gondoltam, leírom és ha másnak is tetszik kipróbálhatja. Nem csak bodzás receptek lesznek, hanem mindaz amit szeretek-szeretünk.

Anitának! Szeretném, hogy idővel, szívesen használd receptjeimet és tapasztalataimat.

Ami a legfontosabb: az étel akkor lesz finom, ha szeretetből főzzük!!! 2013. június 25.

2015. december 25., péntek

Karácsonyi kacsasült - Kiskarácsony nagykarácsony


Úgy terveztem, vágunk egy pipikét. Anyukám nagyon szeretne enni egy kicsit a házi állományból, de nem úgy jöttek össze a dolgok. Örültem hogy két hét alatt, az egyetlen szabadnapomon a halászlét megcsináltam. Megküzdöttem egy harcsával és egy pontyocskával, és persze a passzírozás örömeivel.
Igazából, nem is bánom, mert úgy látom a középsősök is elkezdtek tojogatni.

Tehát, a kacsacombokat besóztuk, borsoztuk, vagyis Anyukám. Vékonyra szeletelt császárszalonna került alá és a tetejére. Közé hagyma, fokhagyma. A sütés vége felé főtt burgonya került a tepsibe.
A burgonya mellé köretnek párolt káposzta.

Idén a fát közösen díszítettük, Anita így kérte. Reggel kiástam a fenyőt, míg Anyu és Anita díszítette és a grincsfát készítettem. Ebéd utáni szieszta alatt pedig, megérkezett a Jézuska. Aludt mindenki, nekem spec két hét munkát és betegséget kellene valahogy kialudnom, meg ugye a névnapi lelki bánatomat.
Anita is valahogy fel van pörögve és most ez a kettő nem igazán fér meg egymás mellett.
Vagy a Nagyi van ilyen hatással, mert mióta kitette a lábát, minden normálisan működik.

A szent napi menü pedig nem más volt, mint: halászlé, rántott harcsa, uborkasaláta, mákos guba, Anitának-paradicsomleves.




2015. december 24., csütörtök

Grincsfa - Boldog névnapot!

Megláttam valahol, hát ilyen nekem kell! gondoltam.
Meg is csináltam.
Vágtam pár tujaágat, damillal összekötöttem-még Apukám horgász készletéből való. Bele állítottam egy kaspóba és feldíszítettem.
Így lett nekem is saját grincsfám.

2015. december 17., csütörtök

Sült túrógombóc






Régebben láttam egyik barátnőmnél ezt a receptet, most került kipróbálásra. Finom is, meg nem is. Igazából mást vártam.



Hozzávalók
50 dkg túró, 12 dkg búzadara, 1 citrom lereszelt héja, 3,5 dl tejföl, 4 tojás, 8 dkg porcukor(miután nem szerepel a receptben, gondolom a tetejére kéne szórni)

A túrót villával törjük át, keverjük el a búzadarával, a citrom reszelt héjával, egy csipet sóval és 2 tojás sárgájával. Pihentessük egy órát, hogy a dara megszívja magát.
A 2 tojás fehérjét verjük fel habnak, keverjük óvatosan a túróhoz. A sütőt melegítsük elő 180 fokon. Formázzunk gombócokat, helyezzük tűzálló tálra.
A tejfölt keverjük el a porcukorral, a maradék két tojással, öntsük a gombócokra, tegyük az előmelegített sütőbe sülni 30 percre. 
 
Már lassan két hónapja voltunk a FitBalance-on, hááát inkább hagyjuk :(

Mikulásból volt: ovis, Tescos, kempos
  Most decemberben valami karácsonyi műsor szerű volt az oviban
 


2015. november 15., vasárnap

Vaslapon sült lepény - homemade változat

Gyerekszigeten ettük még nyáron. Ennek következménye volt a töltött tócsni. Éééééés miután negatív lett a candida vizsgálatom, már ehetek(kezd látszani is), készülnek is a régóta hiányzó ételek.

Krumplis kenyér tésztát készítettem:
35dkg lisztet, 20 dkg főtt áttört burgonyát, 2 dl vizet, 1 dkg élesztőt, 1 tk sót összedolgoztam kelni hagytam. Ebből 6-8 db lesz.

Mikor megkelt golyókat formáltam, kinyújtottam. Palacsintasütőn megsütöttem az egyik felét, megfordítottam.
A felére került a töltelék: (nekem) kolbász, hagyma, sajt - össze hajtom, és egy jó nehéz lábost raktam rá, hogy lepréselje és barnára süljön, utána a másik oldalát is, amíg a sajt meg nem olvad. Anyu sonkás-sajtos-hagymás-baconoset evett.  Kerülhet bele: tarja, savanyú ubi, felvágott, paradicsom stb.
Kiadós, laktató melegszendvics!
Anyukám meg is dicsért, nála ez nagy szó :D


2015. november 14., szombat

Paradicsomos káposzta - csapatépítés

Anyukám vett bélszínrolót, én meg megkívántam a paradicsomos káposztát. Idáig itthon nem készülhetett a "szaga" miatt, de most elkészült Anyukám receptje szerint.

Pontos mértékegységet nem tudok, kb minden.

Apróra vágott hagymát és vékonyra szeletelt fejes káposztát lábosba rakunk, felöntjük paradicsompürével, sózzuk, borsozzuk, köménymagot adunk hozzá. Készre főzzük. A végén amit én nem csinálok sosem, berántjuk.

Csapat építés volt, ami főnök búcsúztatóba ment át.
Kimondottan az ő kérésére vittem Anitát, akit első csapatépítésen illuminált állapotában lekisfiúzta.

2015. október 20., kedd

Zellerrizs - Pálos napforduló


Fincsi paleos köret.

Elkezdjük sütni a felkockázott füstölt zsírszalonnát, hozzá adunk egy fej felkockázott hagymát és a megpucolt, ledarált zellert. Sózzuk, borsozzuk, ha kell még alá zsiradék kókusz olajat adunk hozzá.

Géppel daráltam-reszeltem, ezért lett ilyen tészta formája. Anita meg is jegyezte: nagyon finom ez a tészta. Én meg örültem neki, hogy eszi.

Pálos napforduló
 A nyári kivételével minden napfordulóra elmegyünk, ez most is így történt. Nem nagyon részletezem, a szokásos menü, kürtöskalács, játszótér, tombola-most nem nagyon jött be, ismerősök, új ismerősök Berlinből. Találkozás Apával.
Felhívott gyermekem Apja, megy hozzánk, mi meg ugye Zsámbékon, vissza hívtam haza megyünk, Anita had legyen boldog, de mondta jön vissza benéz.
Ahogy elmondtam ez Anitának, madarat lehetett vele fogatni,  abban a percben talán Ő volt a világ legboldogabb gyermeke. Oda ment a szomszéd anyukához, kislányhoz és büszkén mondta, jön az én Apukám!, ide jön az Apukám!. Nagyon édes volt, de annyira sajnáltam is, de megszokta már. Mondja néha, Apánál szeretne aludni, elsőre megérti, hogy ha azt mondom, hogy nem lehet.

És még egy kép, szerencsére nem engem örökölt. Örülök, hogy ilyen csinike a stílusa.

2015. október 18., vasárnap

Reform kókuszgolyó - Sajtmustra

 Próbálom kicsit keverni a candida és paleo diétát, bár sokszor üti egymást a kettő. Na meg a paleo nem ilyen csóróknak való mit én.

10 dkg zabpelyhet össze keverünk 30 dkg lereszelt almával(én a héját is levágtam), hagyjuk állni fél órát. Utána hozzá rakunk 1 kiskanál fahéjat, 1 evőkanál kakaóport(candidában nem), mézet(candida ezt sem engedi), 1 teáskanál útifűmaghéjat(ezt csak úgy), összekeverjük, golyókat készítünk és kókuszreszelékben(no candida) megforgatjuk. 
Fincsi! Anitának is nagyon ízlett :)


Sajtmustra 

Idén lemaradtam. Kicsit benéztem az időpontot, de Anyukám elment és vett nekem formákat. 
Én csak a kilós kerek formát kértem, amiről kiderült 70 dkg lesz belőle. A kis szívecskéket csak úgy kaptam tőle.
 Mostanában ilyen szépségek készülnek, fokhagymás, erős paprikás kivitelben.
Megint oda vagyok a sajtkészítésért, csak a tejet sem ingyen  adják :(



2015. szeptember 26., szombat

Mákos palacsinta (candidás nasi)


Palacsinta tészta: tej, teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, tojás, ásványvíz, reszelt citromhéj, olíva olaj
Töltelék: tejben felforralt darált mák, xilit, reszelt citromhéj

Bemutató Mány:


Izgultam kicsit, május óta nem járok edzésre. Ugye! baltát vágtam a lábamba, utána a kezem, meg mivel ketten maradtunk se időm, se energiám elmenni. Nagyon jó volt, nagyon hiányoznak az edzőtársak. Ketten meg is leptek szülinapomra egy gyertyával. Bemutatóztunk egyet, nem a hagyományos bemutatónk volt, hanem pár perces edzés. Anita is ott volt, nem csinált semmit, állt és csak nézett. Bemutató után lehetett választani reggelit vagy ebédet. Jó hogy ketten vagyunk Anita reggelit, (pár virsli, kenyér, ásványvíz) én ebédet (vadpöri) választottam. A nap többi részét két jó barátommal töltöttem, ettünk, beszélgettünk, csajok ugráló váraztak, lógtak, Anita vattacukrozott, körhintáztak egyet és jól el is fáradtunk. Beszélgettem pár régi tűzoltó ismerőssel.


Aztán, tegnap usziban, sokszor láttuk már egymás, de nem nagyon beszélgettünk, egy német házaspárral. Mondtam szar az élet, hát szoktak helyre rakni, de amit kaptam, nem emlegetem meg.
Örüljek, hogy van gyermekem, munkahelyem, járhatok uszodába, ép tanár uram maszizott, még ezt is megkapom. Igen, akkor úgy voltam boldog vagyok és szuper volt a nap.

2015. szeptember 20., vasárnap

Erdélyi fatányéros - 40 lettem





Igazából nem volt olyan rossz ez a nap, csak rettegtem az egyedülléttől. Ami be is következett, úgyhogy most este 22:38kor itt ülök a gép előtt egy üveg házi bodza"lekvár" kíséretében és kiöntöm a szívem.
Az este volt számomra a legfontosabb, Sopron helyett ez lett, úgyhogy délelőtt mosás, mosogatás, takarítás, paradicsombefőzés+ebéd után felszedtem a krumplit. Lefeküdtem aludni, hogy rákészüljek az estére.
Aztán ébredés után uszi és elmentem meghívtam magam egy vacsira a Báder-be. Ott ettünk ketten Anitával erdélyi fatányérost. Koccintottunk, boldog szülinapot kívánt az én kis egyetlenem.


2015. szeptember 18., péntek

Citromos máktorta


25 dkgőrölt mák
6dl tej
18 dkgvaj
18 dkgbarna cukor
3tojás
2citrom reszelt héja
1citrom leve
30 dkgliszt
2kiskanál sütőpor
6 dkgmandulaliszt
csipetsó
Megfőzünk 25 dkg őrölt mákot 6 dl tejjel. Közben kihabosítunk 18 dkg vajat 18 dkg barna cukorral, 3 tojással és 2 citrom reszelt héjával. 30 dkg, 2 kiskanál sütőporral elkevert lisztet, 6 dkg mandulalisztet és egy csipet sót. Végül belekeverjük 1 citrom levét is. Ezután hozzáöntjük a mákos tejet, majd 180 fokon 30-40 percig sütjük.


2015. szeptember 8., kedd

Paradicsomleves


 Idén elég sok paradicsomom lett, viszont a hirtelen jött esőtől mind szétrobbant. Gyors befőzés és egy kis paradicsomleves lett belőle.
Íme: a paradicsomokat átválogattam, a rossz részeket kivágtam. Feltettem főni egy lábasban, átpasszíroztam. Só, bors került bele, Anitának cukor, nekem paprika, sajt.
***
Anita tegnap este meglepett:
-Anya! Beszélgessünk!
-Miről szeretnél beszélgetni?
-Gyere! Beszélgessünk!
  Milyen volt ma a tescoban?

Hirtelen nem tudtam, miről is szeretne az én kis okoskám beszélgetni. Megijedtem megszállta valaki, de ez annak hatása, szerintem!, hogy ha hazaér megkérdezem mi volt az oviba, mit csinált, mit evett. 
Erre Ő meg megkérdezi milyen napom volt :D

***

Aztán: a mai napom egy kudarc, bár pár napja ezt élem meg:
kezdődött, hogy vasárnap majdnem kinyírtam a kiscsirkéket. Tetvesek, megfürdettem őket, aztán mint akik meghalni készülnek kinyúltak. Rohantam Uncsitesómért, megmentettük mindenkit. 
Aztán kaptam Keresztanyámtól hideget-meleget, mintha mindenki úgy születne, hogy mindenhez ért.
Utána meg, hááát olyat láttam amit nem kellett volna, ez egy kicsit a padlóhoz vágott.
 Ma pedig, mindenki segíteni akart, aztán annyira segítettek, hogy az egész napom el lett rontva. A nagy segítségből semmi sem lett.
Nyűgös is vagyok a pipik miatt, tetvesek, nem tojnak, mindenki csak fél információkkal lát el.
  
Móni!!! Móni, akit nem ismerek, írt egy régebbi bejegyzésemhez, ami nem törölve inkább mondhatjuk raktáron maradt.
Nos. Köszönöm, hogy megírtad, te is túl vagy egy "váláson". Jó volt, hogy valaki együtt érez és tudja min megyek keresztül. Köszönöm neked.
Én meg a barátaimnak, akik pár hónapig elviselték, hogy csak sírok és sírok. Meghallgattak, vigasztaltak, segítettek, segítségükkel túltettem magam ezen a helyzeten, úgy hogy bármihez nyúltam volna.
Köszönöm

2015. augusztus 28., péntek

Almás zabpelyhes süti - Elválás

Jó kis cucc lett belőle, készült párszor, most is a sütőben sül. Bár nem süti lett belőle, inkább olyan zabkása jellegű csak tej nélkül.

Elkészítés: 500 gramm zabpehelyhez annyi vajat adunk, hogy kenhető legyen. Adunk hozzá fahéjat, vaníliát, cukrot (helyette édesítőt), és 1 kiló reszelt almát. Össze keverjük, sütőben sütjük. Megint kihagytam a diót és a sütőport :( , raktam bele egy tojást hátha össze tartja, de nem...

Vasárnap reggel mondtam gyermekemnek, ha gyorsan takarítunk mehetünk is 'pestre'. Amióta gyermekem van, még ilyen gyorsan sosem lettünk készen, segített mindenben, 11 órakor már indultuk is.
Odafele gondolkoztam, bemehetnénk a temetőbe, de úgy voltam már úgy is túl mentünk, majd esetleg máskor. Hát nem mentünk túl, benéztem-könnybe lábadt szemmel bekanyarodtam, megálltunk.
7 év alatt egyszer mentem be. Erősödöm, igaz jóval sírósabb vagyok, vagyis soha nem voltam sírós, ez olyan új dolog mióta Anita van. Mindenen tudok bőgni, jó és rossz dolgokon. Szóval erőt vettem magamon. Nem tudom jó, vagy rossz gondolat volt e Anitát bevinni. De ez nekem olyan volt, mintha most oda vittem volna Apuhoz és megmutatom milyen szép unokája van. Persze Anitának nem mondtam, hogy temetőben vagyunk halottak között, azt mondtam hogy egy parkban vagyunk.
Furcsa, mikor Apu meghalt éreztem velem van, vigyáz rám. Minden kérdésre tudtam a választ. Ahogy Anita megszületett elmúlt minden, miért is? már leírtam, itt van velem.
Úgy leültem volna és csak meséltem volna Apunak, sosem beszéltem meg vele semmit, de most azt akarom tudjon mindent. Nem szoktam álmodni sem vele.
Lementünk a Dunára, imádom.
Anita is.
Kerestünk kagylókat, köveket dobáltunk. Kacsáztam a kövekkel, persze meglátta, dobálhattam. Elmentünk megebédelni, aztán vissza a Dunához. 
Majd Anyu főnökéhez, aztán leadtam Pótnagyimnál, ő vigyázott rá míg Anyu haza nem ért.  Nem nagyon tetszett Anitának, hogy olyan sokáig fog maradni. Mondtam neki ha dolgozok van pénz, ha nem nincs pénz és nem tudunk elmenni se usziba, se edzésre, se csavarogni. Vígan közölte, inkább marad, menjek dolgozni. Mentem is. Hétfőn még vissza kellett mennem a kórházba, de utána az egész hetet végig túlóráztam.
Már alig várom, hogy holnap magamhoz ölelhessem az én kis undok békámat, és este az orromat a hajába túrva az ő finom illatával aludjak el.

Ma találkoztam egy ismerőssel, aki megkérdezte-jól vagyunk?: és most már, hogy bele rázódtunk új életünkbe, és megtanultunk egyik napról a másikra élni, keményen megdolgozni mindenért, legyen szó csak egy napról, egy kis boldogságról, vagy a pénzről, de ezek ellenére is most már boldogan mondtam:
IGEN!!! JÓL VAGYUNK!!!

2015. augusztus 15., szombat

Kókuszos zabkása - Révkomárom-Komárom

Reggelire gyermekemnek: fele tej-fele víz, zabpehely, kókusztejpor felforralva, méz (házi méz, kaptuk, azóta csak azt hajlandó megenni).

Utolsó nyaralásunk Komárno, de rám szóltak, Révkomárom. Ide is rég szerettem volna elmenni, csak nem jutottunk el. Kinéztem az Europa parkot, csatlakozott barátnőm is. 
 Fagyiztunk, sétálgattunk. Persze Anita mikor megyünk már a balcsira, nem is tudom honnan vette, talán mert fürdeni mentünk? Aztán elmagyaráztam neki eszem ágába sincs a balcsira menni. Persze megyünk még, csak nem hetente.  Shoppingoltam tényleg csak egy kicsit, és bementünk Komáromba a strandra, tömegnyomi.

Ilyenkor jut eszembe "amikor én még gyerek voltam!", hogy szerettem strandra járni. Mindig mentünk a pünkire, bányatóra, Dunára, Dávodra, hogy bírta Anyám?
Anita kicsit ugrált, fürdött, ennek hatására tegnap az usziban ihletett kapott elkezdett beugrálni a medencébe. Rákapott az ízére, mondhatjuk, ki sem lehetett  rángatni. Öregurammal ültünk és néztük, mi is ilyenek voltunk gyerek korukban. Néztük azt a  határtalan energiát ami gyermekemből árad. Én  meg örülök, hogy 5 percre leülhetek és nem kell megmozdulni valamiért.

Mára még egy uszoda, így az én bérletem is lejár. Utána Danáld ház, ahogy Anita mondja. Meki, és mondtam részemről befejezettnek tekintem a nyarat. Mert azt álmodta megyünk a Danáld házba. És ha egy gyermeknek ilyen álma van, amit nem is olyan nehéz teljesíteni, legalább az ő álmai teljesüljenek.

 Holnap este tekintélyes súlyt vesznek le a hátamról, két hét gyermekem nélkül. Hogy fogom bírni nem tudom, nagyon össze nőttünk, de már kell a szabadság. Bevállaltam az világ összes túlóráját, hogy legyen egy kis plusz, bár így sínnel a kezemen nem tudom mi lesz, de megyek, mert tényleg szingli vagyok az első héten, bár ez az utolsó 2-3 hét kegyetlen volt.

2015. augusztus 10., hétfő

Anti-candi békítő kiflik - Tihany-Balatonfüred

Candidásra átformált recept:
2.5 dl tej, 12 dkg puha vaj, 62.5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 2 tojás, 1 kk. só.
Raktam hozzá sütőport, semmit sem ért.
A hozzávalókat összedolgoztam, ketté vettem, kör alakúra nyújtottam, cikkekre vágtam, a cikkeket megtöltöttem az új vegyes házi lekvárral, feltekertem, megkentem a tetejüket tojással és 180 fokon megsütöttem.
Házi lekvár? csak úgy lábosból
Készült a süti az útra, mert most a Balaton lett a riviéra.
Barátnőmmel felkerekedtünk, Ő 15 éve én kb. 20 éve voltam a Balatonnál, és nem jó emlékkel tértem haza.

Tihanyban kezdtünk a 40 fok melegben. Nagyon tetszett, hogy a szökő kútba fürödtek a gyerekek és nem szólt rájuk senki. 
Persze minden fizetős, a parkoló, a templom.
A kilátás és a visszhang még ingyenes.
Sétálgattunk az utcácskákban, de ugye időhöz voltunk kötve, mármint parkolás szempontjából, fagyiztunk, vettünk ajándékokat és vissza mentünk a kocsihoz. Befizettünk a strandra, mert ugye tudatlan az ember. Volt előnye is, nem volt zsúfoltság.




Megebédeltünk, még fürödtünk Anitával, mert barátnőmmel terveztük egy ideje de fürdőruhát nem hozott.

Utána, átnavigáltak minket Balatonfüred titkos parkolójába, fagyiztunk még egyet. Itt is lehetett a szökőkútnál pacsálni. Sétáltunk kicsit, begyűjtöttük az emlékérmet. Ééés mivel későre járt elindultunk haza.




2015. augusztus 9., vasárnap

Vegyes lekvár - Tatabánya -Tatai fényes tanösvény


Vegyes lekvár: szilva, körte, barack, alma, bodza(leszemezve, turmixolva, szűrőn átpasszírozva), összefőzve, cukor nélkül, na-benzoát, száraz dunszt.
Sosem készítettem, mindig csak külön-külön. Remélem megmaradnak így cukor nélkül, Anitának nagyon ízlik.

Turul madár uncsitesóval, annak örömére hogy az ügyelet nem tudott ellátni, átirányítva a tatabányai kórházba. 
Mivel barátnőm dolgozott, életem meg mentősködött kicsit(azt hiszem), maradt uncsitesó, aki tök mindegy hogy hova, de mindig szívesen jön velem. Haza fele felmentünk, mindig csak tervbe volt véve, hogy megnézzük a madarat. Bementünk a barlangba is, aztán irány haza.

Tatai fényes tanösvény:
Gondolhattam volna, nem lesz egyszerű a szabadság. Már munka után, mikor haza értem gyermekem lázas volt, fájt a hasa. Irány az ügyelet, már ott majdnem sírva fakadtam, látták is küzdelmemet. Áááá mondom nem lehet, amúgy is két hét egyedül Anitával, még betegek is legyünk, nem lehet. Saját bejáratú mentősöm nem ért rá, mindig megnézetem vele a gyereket, és ez segít megnyugodni.
Úgyhogy megint jó éjszakának néztünk elébe, egyedül hurrááá...
Helyre rázódtunk, és barátnőmmel elmentünk a tatai tanösvényre. Ide is sokat készültünk csak nem jutottunk el.
Közvetlenül a fürdő mellett található, mi persze tovább mentünk, igaz tábla sem jelezte. Nem egy olcsóság, de gondoltam megéri. Halacskák, teknősök, békák, siklók, siklóóóóó!!!!
Sikló: mondtam Anyunak egyszer elmehetnénk, megemlítettem a siklót, hááát biztos ő is öregszik, mert azt mondta talán kibírja. Csak kettő kicsivel találkoztunk, nem olyan hódunai két méteresek.
Retteg a siklóktól, régen volt valami, olyan hogy az ablak alatt vagy a párkányon voltak a siklók. Azóta fél tőlük, oké, mi sem szeretjük, vágtuk is a pofákat mikor Anita nem látott minket.

 Ki volt írva, a vízi játszótér nem üzemel. Igazából nem tudjuk mit takar, függőhíd volt a végén, meg két csónak mivel át tudtuk magunkat húzni a túloldalra egy kötélpályán.
A végén jött Anita kedvence: a tavirózsás tó

Hóduna-2012