Édes kettes, kislányommal, neki vágtunk a világnak. Utazási irodával, busszal, idegenvezetővel. Biztonságot ad. Egyedül sok lenne levezetni, vagyis nem hiszek magamban, na meg féltetem az én kicsi kocsimat.
Elindultunk, elvitettük magunkat Székesfehérvárra, ez volt a legegyszerűbb. Onnan busszal Horvátország. Megismerkedtünk egy sorsom béli nővel, egy kisfiúval utazott. Anita és Szebi egyből összebarátkozott, a buszban játszottak az út végéig. Sofőrje válogatja ki mennyit enged meg, szerencsére a miénk elég rugalmas volt-nem volt hiszti, sokat beszélgettünk a pár nap alatt.
Régi emlékeket idézett fel mikor megérkeztünk. Kb.3,5-4 órát utaztunk a zárt klímás buszban, mikor megérkeztünk és leszálltunk megcsapott az a semmihez sem fogható párás-sós-fenyős mediterrán illat.
Tehát megérkeztünk, lementünk a partra. Anita homokozott, én meg csobbantam a tengerben. Körbejártuk a szállodákat, nézelődtünk.
Másnap reggel, hajnalban felkeltem és röpke másfél órás séta után, feltöltődve keltetem Anitát. Megbeszéltük, ha felkel mesézik. Utána meg lementünk reggelizni.
Imádtam a reggeliket. Svédasztalos: zöldségek, tojás minden formában-ránottát frissen készítették, ki mivel kéri, felvágottak, sajtok-grana padano, pecorino, virsli, kolbász, gyümölcsök, palacsinták, innivalók. Anita minden reggel nutellás palacsintát evett.
Imádtam kiülni (amikor ketten reggeliztünk) a teraszra, levendula-fenyő-tenger.
Máskor Szebiékkel reggeliztünk, kihasználtuk a reggeli lehetőségét egészen 10 óráig, még nekünk is belefért egy-két palacsinta.
Vacsorák, ahogy Szilvi mondta: dolce fare niente-édes semmit tevés.
Vacsi 7-9ig, ettünk, beszélgettünk, ettünk, beszélgettünk.... 2 órán keresztül. Nagyon jó volt.
Persze itt is voltak súrlódások, én nem engedtem annyira szabadjára Anitát. Azért fent lehetett 10ig, sétáltunk, játszottak szobrosat, zengett tőlük a szálloda. Szerencsére a végletekig elnézőek voltak.
Egyik nap elmentünk a Krka vízeséshez. Anita végig jött a 2 kilométeren. Hajóval mentünk, jöttünk, etettünk hattyúkat, fürödtünk a vízesésénél, fagyiztunk. Vissza fele hamarabb jöttünk így Anita bement a játszótérre, míg a többiek megérkeztek.
Utolsó nap elmentünk az aqualand-be. Miután befizettem nem kevés kunát, Anita közölte nem csúszik le a csúszdákon-az érzés megfizethetetlen volt. Azért kompenzált azzal, hogy a bébi csúszdán csúszkált. És a folyón, hol fánkkal, hol magában úszkált.
Haza felé pedig megálltunk Zadarban várost nézni, az idegenvezetőnkkel, aki annyira nem neveznék annak. Ennek ellenére jó volt, a tengeri orgona és a napelem, amin Anita angyalkázott.
Sajnos a lányok, mert volt még egy orosz nő is velünk a kislányával, nagyon jól elbeszélgettek, és persze Anitának is a barátaival kellett lennie. Így az igazi szűk utcás, sikátoros Zadart nem sikerült megismernem.
Hárman a gyerekekkel (ahogy én neveztem magunkat, az elvált nők klubja), hol együtt, hol külön. Anitával kisebb vitákkal, nekem feladásokkal teli, de mindösszesen a vártnál sokkal jobban sikerült nyaraláson vagyunk túl.
Szerencsére Anita elég rugalmas, tudja mire van szükségem hogy kiegyensúlyozott legyek. Bár én is feladtam érte a búvárkodást, az esti sétákat, de ő is palacsintázhatott reggelente, mesézhetett ahelyett hogy a parton lettünk volna. Fürödhetett a medencében a tenger helyett.
