Horvátország 2013

kicsit ferde lett, én fotóztam (görbül a föld :) ) 

nem vagyok oda Horvátországért, de ez szerintem gyönyörű

Dober dan!

Egy kis horvátországi bejegyzés.2013.09.02.

Ma paprikás krumpli lett volna az ebéd, de a burgonya kevésnek bizonyult, így venni kellett (80 dkg 10,8 kuna át sem számolom, szerintem ez lesz életem legdrágább paprikás krumplija) az ebéd így sem készült volna el. Így burekot vettünk, ez rétestészta, laponként megtöltve túróval, sütőben megsütve, volt húsos is ezért egyet-egyet vettünk.

Ráérek írogatni, alszik a család, kész a vacsi, megaszaltattam magam a napon, és próbálom magam túltenni a tegnapi hasmenéses napomon, plusz nem tudom ki találta ki, hogy a szobák 10 centivel magasabban legyenek mint a folyosó, sikerült a gyerekszoba küszöbébe belerúgnom, nem részletezem. Párom annak örül ha nem fejeli le az ajtófélfát, mivel azt nem rakták 10 centivel feljebb, napjának legnagyobb élménye ha nem veri be a fejét.

Szállás szuper. Van fittnesz, a hegyoldalt kell megmászni a ház eléréséhez. A konyha ablakba egy babérfa lóg be. Teraszunk 4nm, egy kis asztal 3 székkel, szőlő lugassal, és egy kiskert a babérfával, pár darab lime fával (amiről kiderült, hogy mandarin), és kivi lugassal. Elfogadnám otthonra is.

A reggel esősen indult, el is keseredtem rendesen, és még wifi sincs hogy megtudtuk volna nézni mire számíthatunk, de szerencsére 11 kor már verőfényes napsütés lett, 3kor családébresztés és irány a tenger, nagyon jó kis partot találtunk ahol a gyermek pacsálhat, mi meg a sziklák között búvárkodhatunk.

Oké. Második próbálkozás, tegnap 7-9:30ig írogattam (este persze ezt már itthonról) képeket rakosgattam, erre eltűnt minden.

Horvátország! kezdem megszokni. Nekem a tenger a minden, vagyis a víz, de az is inkább merülve.

 a medúzától betojtam, kicsit

Így! Imádom!

A háziak kedvesek voltak, megbeszéltük hogy a néni németül tud én kézzel lábbal angolul, ő mondta a magáét németül, én angolul. Azért reggelente egy kis dobre belefért, ennél szorosabb barátságra nem tettünk szert. 

Mintha Németországban lettünk volna, nem kis túlzás azt mondani, csak németek voltak, így kicsit elveszettnek éreztük magunkat. Pár nap múlva, azért pár magyar szó is elhangzott. Főleg ha vett az ember valamit, fagyinál az ízek, a számolás, de ha plusz tölcsért kértem az már nem ment, úgy hogy  maradt a one more please :) miközben mutogatod hogy még egy tölcsért kérsz. Persze megkérdezi milyen nyelven beszélsz, mondod angolul és továbbra is németül beszél hozzád. Nem lenne gond, de általánosban oroszul, szakközépben olaszul, munka mellett angolul tanultam. Volt szomszédunk a magyar rádióban volt tolmács, tőle tanultam még felsőben németül, de inkább hagyjuk. Ha hallottam egy két ismerős szót, fél óra gondolkodás alatt meg is fejtettem egy egyszerű mondatot.

Lehet már elfáradtak az utószezonra, mindenki megkereste a télirevalóját, elfogyott a lendület, a mosolygás.

Horvátország: ahol babérból vagy rozmaringból van a sövény, az út mellett fügefák sorakoznak, a tenger és fenyő illatának finom illata, a kabócák ciripelése, nyugalom-lenne ha nem gyerekkel mentünk volna, akinek be sem áll a szája. De imádom ezt az érzést, azért ez is megkopik idővel. Régen ahogy kiszálltunk a repülőből vagy buszból, ez a mediterrán illat fogadta az embert, nem tudom-ez is eltűnt már, pedig keresem, vagy nagyon felgyorsultunk? meg persze egy gyerekkel sem ugyan az már, más a szabadság, ez van.

Na akkor, mivel gasztro blog, fűzzünk!

Vittünk itthonról is enni, főztem, sütöttem, azért minden nap fagyiztunk. Na meg a reggeli burek, kávéval sem maradhatott el.
Ugye! én keltem 6kor, egy kis reggeli tengerparti séta, még a nyüzsgés előtt, meleg burek vásárlás, hegymászás. És miután drága gyermekem úgy döntött, hogy ő biz a nyaralás alatt nem hajlandó, fél hétnél tovább aludni, az én feltöltődős reggeli sétáim pár nap után véget is értek.

  Végül Pulán megkezdődött a nagy evészet. Én elterveztem tintahalat eszek fulladásig,

párom cevapcicit és pljeskavicát. Úgy tudom három féle húsból készülnek, hagymával és minimális fűszerezéssel. A cevap kis hengeralaku, a pljeskavica kerek, lapos és sajttal töltött (na ezt a fajtát, utolsónak sikerült megtalálni)

Igen, mind ez nagyon szép, megettük és néztünk bambán egymásra, hogy akkor mit is fogunk ebédelni? Öt óra gyaloglás után nem is volt meglepő.

Pasareta

Újdonság, nekünk nem Horvátországba járóknak, isztriai ital, mandarinos, narancsos soft drink. Magyarul cukros víz, de ittuk a közértben kapható másfeles kiszereltségben, a cocktával egyetemben. A másik újdonság a cedevita, kb. vitaminozott limopor és étteremben is kapható. Amúgy étteremben mért cockta ára megegyezik a bolti másfeles árával (15k-11k)

Más fürdő helyek után is néztünk, és rátaláltunk egy pici falura Sveta Marinára, tényleg senki nem volt, eleinte, aztán jöttek a németek és foglaltak, de tényleg mindent, az egész part üres volt, de csak a mi türcsinktől számított 3 méteren belüli távolság volt jó nekik. Nem baj szocializálódunk!

Ebédelni sok lehetőség nem volt, vagy a kemping bejáratánál lévő nem szimpi bár, vagy egy falusi étterem. Ezt választottuk, más nem volt. Az étlapon sem sok választék, így mind ketten cevapcicit ettünk.

És megint éheztünk!

Így irány a szomszéd, közért és az utánpótlás. Horvátországban lemondhatunk az ebéd utáni sütiről, itt nem ismerik a cukrászda elnevezést, max. kávézókban lehet pár fajta tortát találni. 

Viszont találtunk az út mentén fügefát, elérhető magasságú fügével, íme:

Következő nap, másik irányban próbáltunk fürdőhelyet keresni, de nem sikerült, így a fél napot átautózva Ravniba érve találtunk egy helyet, ami annyira jó volt, hogy másnap is oda mentünk, persze én a mit sem sejtő, anyós ülésen értetlenül utazó, aki azt várt St. Marinába megyünk, csodálkozva néztem ez nem az a hely, de örültem neki.

És ez a part csak a miénk volt, míg a macskazabálók meg nem jelentek, szerencsére késő délután.

Másnap elindultunk éttermet keresni, de amit találtunk csak 5kor nyitott, így a parti büfébe mentünk, és meglepően jó étlap várt minket. Maradt a szokásos cevapcici, én grill tálat kértem, és a végén mindenki jóllakottan pihegett, végre valahára. 

Mivel már utolsó napunk, volt felvetettem, menjünk hamarabb haza és vacsizzunk meg valahol, muszáj volt még tintahalat ennem. Párom kinézett egy helyet ahol ha két cocktát iszol, kapsz egy poharat. Ez ily családon belüli cockta harc. És ezen a helyen volt tintahal és kebab is, így mindkettőnk vágya teljesült.

Teraszról a tengert nézve, oliva fa alatt, pálmafák között. Jól lakottan, betintahalazva. És itt tényleg nagyon jól laktuk. Most egy évig, hanyagolom a tintahal evészetet, még a gondolatától is émelygek, kirakhatom a megtelt táblát. 

Eljött a hazaindulás napja. Gyermek fél7kor fent, én azért még lementem burekot venni, reggelire és kóstolónak, a sírás kerülgetett a tengerpartra érve. Bár mondtam páromnak, maradt még pénzünk maradjuk még pár napot, de nem. Nem tudom mikor látom legközelebb a tengert, nagyon sok évet kihagytunk a nyaralások terén, és még ma is úgy gondolom ha megtudok fizetni, bármilyen lemondás árán egy hetet a tengeren, inkább ide jövök nyaralni. Remélem jövőre megtehetjük megint, hogy a tengerben lubickolhatunk, persze már ára van, mindkettőnk szemüvege tönkrement. Nemcsoda minimum nyolc évesek, sokat álltak, de megéri újat venni, a vízalatti látvány, mindent megér. 

Hazafele megálltunk megnézni Rijekát, már kezdett az idő is borongóssá válni. Gondoltuk megebédelünk, vásárolunk kicsit és irány haza. Persze, beültünk egy étterembe, néztük az étlapot, mondom az embernek kiírás van a falon cevapcici, mondja ma csak pizza van, bakker. Végigmentünk a korzón, mindenhol bár, kávézó, mondtam utolsó nap tényleg éhen halunk. A kikötőnél találtunk egy éttermet, rendeltünk pljeskavicát, és valami roston sült csirkét, meg kértem egy minestrone krémleves amit a mai napig nem kaptam meg. Az étlapon szerepelt turkey drumstick, mondom a pincérnek mi ez, annyira ismerős volt, közli csirke, szuper mondom, szívat az angol (mint ahogy nálam free a parkolás, náluk meg out off, super, british angol vagy amerikai, ahh.)

a pljeskavica, igazi sajtos volt

nem voltam oda, megettük

Itt is jól laktunk, persze Anita egyből megtámadta a zöldségeket, egy hete alig ettünk gyümölcsöt, zöldséget olyan drága hogy kibírtuk enélkül is. (burgonya, paradicsom 600ft/kg, füge 1200ft/kg)

Na de, nem mehettünk el egy utolsó fagyizás nélkül. És remélem nemsokára fagyizhatunk, nem! nem Horvátországban, mondjuk Olaszországban.

Do videnja!