Bodza minden mennyiségben. Szörpnek, üdítő italnak, palacsintatésztában, lekvárnak és még amit ki nem próbáltam.
Ezt az oldalt azért készítem, hogy rendszerezzem régi és új receptjeimet, és leírjam tapasztalataimat. Mivel kedvenc ételeim elkészítését is el tudom felejteni, gondoltam, leírom és ha másnak is tetszik kipróbálhatja. Nem csak bodzás receptek lesznek, hanem mindaz amit szeretek-szeretünk.

Anitának! Szeretném, hogy idővel, szívesen használd receptjeimet és tapasztalataimat.

Ami a legfontosabb: az étel akkor lesz finom, ha szeretetből főzzük!!! 2013. június 25.

2015. március 15., vasárnap

Medvehagyma szószos tészta

Tejszínt és ricottát melegítek, hozzá adok sót, borsot. Mikor elkezd forrni, hozzá adom az apróra vágott medvehagymát, pár percig forralom és kész.

Egyik napra kitaláltam, ha nem jön senki velem, kiviszem Anitát hagymázni. Nagyon szeret kijönni az erdőbe, leveleket gyűjteni, játszani.
 Megint nem ért rá senki, és ez minden évben így szokott lenni, de mi nagyon jól elvagyunk kettesben is. Így kitaláltam ebéd után elhozom Anitát az oviból. Persze pont ezen a reggelen csörgött a telóm, be kéne menni túlórázni. De nem adtam fel, az oviba csörögtem, ne fektessék le megyek érte.
 Így sikeresen kiértünk, begyűjtöttünk. Persze ez még csak a kezdet, majd ha minden zöld lesz a hagymától, fokhagyma illatot áraszt az erdő. Szerencsére már találtunk pár helyet, ahova csak mi járunk, így nem kell sok emberrel osztozkodni. Azokkal akik az út szélén megállnak és nem mennek

Sport: ami még lemaradt bodyArt! és ezt azért nem halogatom, mert mindjárt coca-cola, már a jegyünk is meg van.
Még februárban voltunk a csajokkal. Hááát nem repestem az örömtől, meg még beteg is voltam. Aminek nagyon örültem, hogy padlófűtés volt, de olyan, hogy izzadt a lábunk. Utólag már tetszik, de akkor nagyon nem voltam ráhangolódva. Sok feladatot kellet unalomig ismételni, de egy teljesen új, legalább is nekem új, irányba vittek a csajok. Azt megbeszéltük hogy annyi pénzt nem igazán ért meg. Én lógtam a legtöbbet, nem igazán mertem nagyon feszegetni a határaimat, és pár óra elteltével, éreztem is testem nemtetszését, hogy nekem inkább pihennem kéne most otthon. Két nap múlva, pedig az edzés hatását éreztem. Érintésre fájta a fenekem, oldalam, hátam. Azért örültem, hogy nem súlyzót kellett emelgetni órákon át.

2015. március 9., hétfő

Burrata

fokhagymás ricottával töltött mozzarella

Zsámbékon termelői vásár volt, amit össze kevertem az állat vásárral. Anitával átmentünk, nem voltak sokan, talán tíz árus. Vettünk kerámia virágot, fel is hívtuk Apát, hogy megvettük a nőnapi ajándékot. Mondta is időben hívtam, pont indult virágot venni (ezzel is megkönnyítettük a napját).
Aztán nézegettem a sajtokat, már akkor szemeztem a burrataval, de mivel Anita a játszótérre akart menni, inkább engedtem neki, úgy sem hagyott volna békén. Vissza fele megnéztem, de nem volt kedvem kiadni hatszáz forintot egy sajtért. Kár volt, legalább az íz és állag miatt bele fektethettem volna ennyit.
A neten is csak nagy nehezen találtam rá. Próba kép a maradék parenyica alapból készült, ilyen lett kezdésnek. Tehát új kihívás elé állítottam magam. Bár a parenyica sem megy még olyan tökéletesen, de néha kell valami más is.

Vissza térve a nőnapra, vettünk még egy tálca sütit. Aztán egy kis, vagyis nagy meglepetésben volt részem. Míg Anita aludt átmentem az usziba kicsit szaunázni, valahol át kell melegednem a sok hűtőben tartózkodás után. Kifele jött az egyik uszodamester, hogy valamit ott felejtettem, nem is én lennék néha a nagy rohanásban elhagyogatom a dolgaimat. Persze elrakják, de...na mindegy. Nagy meglepetésemre elővett egy szál rózsát és egy tábla csokit, kaptam két puszit és amilyen hirtelen jött úgy el is viharzott.
 még egy kis borsóvetés

2015. március 5., csütörtök

Joghurtos csirke

Hozzávalók:
2 csirkemell kifilézve
4-5 gerezd fokhagyma
1 dl olaj
2 pohár joghurt

A filéket sózzuk, borsozzuk és egy tepsibe egymás mellé rakjuk. Rászeleteljük a fokhagymát. Az olajat és a joghurtot összekeverjük és ráöntjük a csirkére. Fólia alatt pároljuk, majd pirosra sütjük.
Régóta készítjük, én leegyszerűsítettem, a joghurtba belereszeltem a fokhagymát és csak ráöntöttem a husira.

És megkezdődött a medvehagyma szezon, hurrááááá! Múlt héten Pótanyummal kimentünk az erdőre és találtunk egy napsütötte helyet ahol bébihagymák nőttek, szedtünk is két marékkal.
A héten viszont Anitával mentem, mivel náthás de az idő nagyon szép volt és ő is szeret kimenni. Szépen sütött a nap, jól éreztük magunkat. Már elég szép mennyiséget sikerült szedni. Készült is ez meg az:
medvehagymás-cukkinis tócsni, krémleves, hagymás krumpli

2015. február 17., kedd

Citromos ricotta torta


A savóból kinyert és összegyűjtögetett ricottából, most ez készült:
500 g ricottát összekeverek 3 tojással, 3 citrom héjával és 2 citrom levével, 6 evőkanál cukorral valamint 3 evőkanál liszttel. Tortaformába öntjük,  180 fokon  40 percig sütötjük. Addig, hogy a széle már aranybarna volt, a közepe viszont kicsit még remegett. 
Finom lett, egy kis vörösvári, nem is solymári, saját szedésű és készítésű eperlekvárral.

2015. február 10., kedd

Vaníliás kifli (ánizsos, narancsos) - első ovis farsang

Hozzávalók kb. 65-70 darabhoz:
30 dkg finomliszt
20 dkg hideg vaj
10 dkg darált mandula
1 db kisméretű tojás sárgája + 1 teáskanál hideg víz
10 dkg porcukor
½ teáskanál őrölt ánizs
1 csomag vaníliás cukor
A forgatáshoz:
10 dkg porcukor
1 db kezeletlen narancs frissen reszelt héja

Elkészítés: A narancsot alaposan megmossuk, megszárítjuk, a héját lereszeljük, összeforgatjuk a 10 dkg porcukorral.
A kiflikhez a lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a kétféle cukrot, az ánizst és a mandulát. Alaposan összekeverjük. Apró kockákban beletesszük a vajat, elmorzsoljuk. A tojássárgáját a vízzel elkeverjük, a többi hozzávalóhoz öntjük. Gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát. Féldiónyi darabokat szakítunk ki a tésztából, amelyeket 6-8 cm hosszú kis rudakká sodrunk, kifli alakúra meghajlítunk. Az előkészített tepsire rakosgatjuk, 15-20 perc alatt világosra sütjük, még melegen a narancsos porcukorba forgatjuk.
Mandula helyett dióval készült, ánizst pedig nem találtam a helyi kis közértben, de így is nagyon finom lett. Igaz a farsangi terülj-terülj asztalkámra nem került ki, nem tudom hova tűnt.

 Farsang

Azt már tudtuk kacsa táncot fogják előadni, és azt is hogy Anita nem. Kérdeztem az oviban csinálja e, persze nem volt hajlandó. Nem értem miért viselkedik így, tavaly a bicskei napokon nem lehetett a színpadról leszedni. Most bármilyen fellépés van csak áll és nem csinál semmit.
Itthon azért próbáltuk rávenni, hogy aktívan vegyen részt az előadáson, leígértük a csillagos eget nyalóka formájában. Az első előadáson nem csinált semmit, amit a melléket kép is mutatja. A másodiknál az óvónéni lánya mellé került, vele egészen jól ment, úgyhogy nagyon büszke voltam rá, hogy legalább megpróbálta, miss dacoska.
 Átöltözés, felvonulás. Hófehérke jelmezben már ment a kacsatánc és a buli.  Lehetett kalapot készíteni, de nem akart, én meg nem erőltettem. Az evés viszont annál jobban ment. De hogy ne hazudtoljam meg magam, nemtetszésem megnyilvánításában, azért a jó kis cukros üdítők nem elhanyagolhatóak voltak, egyedül mi ittuk a 100%-os narancslevet. Aztán irány haza, mert mikor legyen az én gyermekem beteg, mindig amikor valamilyen ünnepség van pl. karácsony, most is tüszős mandula gyulladása van, de most legalább bemehettünk erre a pár órára.

2015. február 8., vasárnap

Hacsapuri

Ez olyan Fb-s recept, de tényleg jó.

Hozzávalók:
1 tojás
1 csésze tej
1 csésze liszt
250 gramm túró
30 gramm vaj vagy 2 ek olívaolaj
50 gramm trappista sajt
1 csapott teáskanál só

Elkészítése:
a hozzá valókat összekeverjük, egy 28 cm-es serpenyőben előbb az egyik majd a másik oldalát megsütjük. Finom lett, ez már a második adag volt, ezt is éppen csak sikerült lefényképezni.

Pusztamarót télen: Pótanyumat felhívtam, mi újság vele. Persze hátsó szándék is meg volt, menjünk kicsit kirándulni.  Még az én kicsi piros "tankocskám", ami legyen bármilyen út és idő kitart velem, most ő sem bírt a tükör jéggel megbírkózni. Még fél úton sem voltunk az emelkedőről szépen lassan vissza csúsztunk.
Sétáltunk kicsit, persze Anitával. Sikerült itthon elszólnom magam, így vihettem magammal. Ő hagyma szedésre készült, de azt majd kicsit később.






2015. február 6., péntek

Paprikáscsirke


 Mióta húspultban dolgozom, néha rám jön a hús iránti sóvárgás, de azt amit mi árulunk nem csak megvenni vagyok képtelen, de megenni sem bírnám.
Mivel már páromnak is felvetettem a paprikás cuccost és ő is evett volna már, és kaptam is a fejemre mikor eszünk már. Nagy vigyorral mutattam újdonsült telekrészünkre, számon kérve a pipkék házát mikor is lenne hajlandó elkészíteni és reményeim szerint nem kell többet könyörögni, kuncsorogni had fizethessek pár darab házi tojásért vagy pipiért. Hihetetlen mennyire nehéz vidéken a házi termékeket beszerezni. Így lementem venni a helyi henteshez, ami számomra a legmegbízhatóbb beszerzési forrás.

Hogy készül a paprikás miért fájó szívvel adtam ki rengeteg pénzt, de már nem bírtam tovább:
Két pipicomb és egy pipimell került megvételre. Míg párolódott két fej hagyma kockára vágva egy kis zsíron, előkészítettem a husikat. Hagymára egy felcsíkozott paprika, kis paradicsomlé, Pótanyu féle zöldségturmix, pirospaprika került. Mikor megpuhult minden rákerültek a pipialkatrészek, só, bors, majoranna, fehéredésig pároltam, majd felöntöttem vízzel és készre főztem.
Nokedli, tejfölös uborkasali!

Hihetetlenül finom lett, vagy csak olyan régóta vágytam már rá