tudom, hogy nem egy gyönyörűség, de valahol csak el kell kezdeni
Nos! a szerdai tanfolyamon készítettünk(a nagy összevisszaságban) gomolya sajtot, erre mondhatjuk, hogy mi készítettük, legalább is ezen kondér felett mi álltunk a legtöbb ideig. Házi feladat volt, másnap parenyicát készíteni belőle.
Úgy tanultuk, hogy egy fazék vizet melegítünk, én konkrétan 78°C emlékszem. A fazékra szűrőt teszünk, ebbe beledaraboljuk a sajtot. Akkor lesz jó mikor homogén lesz, szépen nyúlik, nem szakad. Még ezt is gyakorolni kell. feltekerjük, vagy más formát adunk neki. Utána 22%-os sós vízbe tesszük.
És mehet a füstölőbe. Már akinek van, szerencsére nekem van aki megfüstölje.
Ahogy a neten nézegettem, itt is ahány ház, annyi szokás:
- szűrőbe nem csak tördelve, lereszelve vagy szeletbe teszik bele.
- valaki sózza a szalagot, más sós lébe teszi
- víz hőfok 60-70°C, máshol 80-88°C
(mi szenvedtünk a forró víztől, más fakanállal dolgozik)
Én ennek is örültem, hogy sikerült. Bár megenni nem tudtam, páromnak egyenlőre minden ízlik amit készítek.
Nem adom fel, meg akarom tanulni!!!
Más! Nem ide való, de erről szól az élet.
Ma ugye november 1. van. A héten már egyszer nehéz helyzetbe kerültem, akitől a sajt készítést tanultuk 1948-ban született, az én Apukám 1849-ben. Persze az volt az első hogy Apukám is egy idős lenne vele, néztem a vonásait, milyen is lehetne most ha élne. Na már itt könnybe lábadt a szemem, le is maradtam egy darabig, míg vissza tudtam magam rángatni a valóságba.
Aztán ma beszélgettünk, és rájöttem még mindig nem bírnék bemenni a temetőbe, pedig 6 év telt el.
Nagyon nehéz, és egyre jobban fáj :'(
1994
régen volt, talán igaz sem volt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése