nagyon gyönyörűséges
Ahogy olvasgatom a blogokat, ilyen-olyan medvehagymás receptekért és eltevési módokért, így találtam ezt és pár receptet, be is másolom ide:
Ez a zsírban eltevős nagyon jó. Vettem is pénteken mangalica zsírt, kicsit megmelegítettem, csak hogy felolvadjon és beleszórtam az apróra vágott medvehagymát. Vissza tettem a gázra és mikor már úgy 3-4 perce gyöngyözött a medvehagymás zsír, elzártam és üvegbe öntöttem.
A fél kiló zsírhoz, talán egy csokor kellett. Pár üveg biztos készülni fog még.
Készült egy másik üveggel is, azt néha megrázogattam mikor hűlt, hogy a hagymák egyenletesen legyenek benne, de ennek nem zárt rendesen a kupakja. Szerintem nem lesz probléma vele, hamar el fog fogyni. Reggelit is ezzel kezdtük, egy kis frissen sült finomsággal, de azt majd később.
Pótnagyi: Ismerem vagy 12-14 éves korom óta. Békáson lakik egy emelettel lentebb a garzonban. 86 éves és elég beteges mostanában. Mikor még otthon laktam sokat jártam hozzá. Mindig ott dugi cigiztem nála, ő is nagy bagós volt.
2012. december 14.
És közben jókat beszélgettünk. Ott lakott, ahova én jártam a Rómain iskolában, nem tudtam róla, de sokszor elmentem a háza mellett. Legalább is, úgy gondolom azokból amiket mesélt. Sokat hallgattam a háborúról. A varrodába járásról. Az életéről és arról hogy végül miért nem ment férjhez és miért nincs gyermeke. Nézegettük a régi fényképeit. Apu is mindig lejárt hozzá, fiaként nézett rá, most meg Anyu vásárol be neki és segít. Nem volt ilyen sovány, pár éve, gondolom az öregség miatt.
Emlékszem, mikor legelőször voltam terhes, és még halvány sejtésem sem volt róla, ő rám nézett és tudta. Még arra is emlékszem, a lépcsőházban mentünk felfele és valamit mondott, hogy talán ketten vagyunk. Pontosan nem emlékszem, csak amikor kiderült esett le, hogy ő látta rajtam, és ezt monda nekem.
Szeretek vele beszélgetni, bár mit meglehet tőle kérdezni, és megbeszélni. És mindig elmondta, ha valami volt a szüleimmel, amit, mivel ugye az én családom, nem egy lelkizős fajta, annál inkább lettem én ilyen.
Mikor elköltöztem otthonról, mondta utána, Anyu milyen nehezen tette túl magát rajta. Pedig nem is voltunk olyan jóban, én soha nem tudtam vele megbeszélni semmit a fiúkról, vagy a lelki dolgaimról. Valószínű ezért lettem én pont az ellentétük, vagy a világ lett más.
Nos. Mivel beteg lett, és nem használt valami, igazából nem is kérdeztem vissza rá, hogy mi, de úgy volt ha az antibiotikum nem segít irány a kórház. És ez egy 86 évesnél túl jót nem jelent. Tavaly is volt egy helyzet, teljesen úgy köszöntünk el egymástól és még vissza is mentem még egy puszit adni neki, mintha utoljára látnánk egymást.
Anyut hívogattam tegnap, mi van vele. Mondta én is felhívhatom, de mondtam nem tudom. Nem is kérdezett többet, aztán felhívott, hogy jobban van. Mai helyzetet még nem tudom, az a rossz hogy Anyu olyan, hogy nem mer felhívni, még rágódik egy két napot mire el mer mondani valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése