Kedves szomszéd barátnőmtől, még karácsony előtt kaptam, majdnem egy kilós marcipántömböt. Készült volna a szaloncukor, aztán közbe szótl a calici vírus.
Később mondtam neki mit tervezek belőle, mondta jól hangzik a süti. Holnap lesz a szülinapja, és végre megint együtt reggelizünk, neki fogtam hát, hogy meglepjem a sütivel.
Elég macerás, de még mindig jobban sikerült, mint a piskóta. Reggel 9-től délután 1-ig készült. Persze közben ebédet készítettem, mostam, megebédeltünk. Mikor a konyhába értem, készült egy két darab, aztán mentem a dolgom után.
Az alap néró elkészítése volt a legegyszerűbb, bár a nyomózsákomhoz nem volt sima forma, és a tészta is szétfolyt kicsit, de szépek lettek.
özönvíz előtti nyomózsák, minimum 15 éves, most lett felavatva
A receptet itt találtam, de azért leírom:
Hozzávalók kb. 70 db-hoz:170 g puha vaj
125 g porcukor
210 g liszt
5 db tojássárgája
fél citrom reszelt héja
1 vaníliarúd kikapart belseje
400 g rózsaszín marcipán (ételfestékkel is beszínezhetjük a fehéret)
2 ek rum
100 g kristálycukor
2 dl víz a mártogatáshoz
300 g étcsokoládé
A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
A vajat a porcukorral és a vaníliával habosra keverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat és a citromhéjat is. Végül hozzáadjuk a lisztet is. Szilikonos sütőpapírra félgömböket formázunk egy habnyomó zsák segítségével. 10 perc alatt megsütjük a talpacskákat.
Közben a marcipánt jól átgyúrjuk, én nem rózsaszínt használtam, hanem natúrt és meggylikőrrel gyúrtam át, nem színeztem. 1,5 cm-es hengereket formázunk belőle és 1,5x1,5 cm-es kockákra vágjuk. Vizes kézzel gömb alakúra formázzuk a marcipán kockánkat és szép egyenletesen a néró talpra egyengetjük, beleforgatjuk a kristálycukorba.
A csokoládét temperáljuk (akinek van márványlapon, ha nincs akkor először a csokoládé 3/4-ét olvassza fel, majd keverje hozzá a maradék egyharmadot, így visszahűl kb. olyan hőmérsékletűre, amivel már lehet dolgozni.) A nérókat egyenként a temperált csokiba mártjuk a talpaikat (kb. 1/3 részben) és sütőpapírra helyezzük megszilárdulni.
Több fajtát készítettem, cukorba forgatottat, csokimázzal, csokimáz nélkül, tortadarába mártottat.
Amikor elfogyott a marcipán, a megmaradt sima néróból is pár darabot félig csokiba mártottam.
És a lényeg! Nem a fénykép csal, tényleg ilyen szép sárgák lettek a házi tojástól a sütik, gyönyörűek. (Kár hogy nagyon ritkán tudok hozzájutni (talán évente, mire kikönyörgöm) ilyen, hát tényleg szavakat nem találok rá, hogy milyen tojások, csodaszép?)
Én: a kempos egyesület elsősegély oktatást tart, sikerült megbeszélnünk, hogy az órák második felében legyenek. Azaz 6-7-ig edzés, utána 3/4 óra tanulás, főleg gyakorlati, és maradhatunk 1/2 9-ig, mert addig van kibérelve a tornaterem.
Mikor a Tescoba mentem dolgozni, sikeresen engem is kiválasztottak az ottani elsősegélyesnek, mehettünk Tbányára, és töményen nyomta belénk a mentőtiszt mikor mit, és mit nem fogunk úgy sem a sokkos állapotunkban megtenni.
Amúgy azért furcsa hogy én ilyen beszari vagyok, mert van a családban tűzoltó, baleseti sürgősségin altató orvos (kedves nagybátyám, mikor találkozunk, fényképeket szokott mutogatni amiket munka közben készít, persze én nem nézem meg), tűzszerész.
Apukám volt az egyetlen aki nem választott ilyen szakmát. Bár emlékszem, ugye abban az időben sok évig voltak a fiúk katonák, Apukám tartalékos volt. Párszor csak azt vettem észre pakol és jött érte egy katonai autó. Elvitték pár napra és hazajött. Félemeleten van a szárító helyiségünk, ott volt mindig a málhazsákja összekészítve. Azt hiszem, valamit szállítaniuk kellett.
Na mindegy, én beszari jelentkeztem, végül is nem árt újra tanulni az elsősegély, de alkalmazni sem szeretném. Azt is mondta nekem valaki, gondolkozzak, tudok e mondjuk a saját gyerekemnek fájdalmat okozni ha kel. Így most azt mondanám, nem. De a helyzet adja.
Párom olyan, magát vagdalós, de szerencsére megoldja saját magának a kötözést és még saját magát is elszállítja az adott kórházba.
Én már leszoktam a száj vagdalásról (már nem eszek késsel, annyit), pengébe könyöklésről vagy az ujjmetszésről.
Három nap lesz elsősegély, háááát meglátjuk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése